Labdarúgás: a héten tárgyalnak a plusz két asszisztensről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.19. 13:38
Címkék
A plusz két asszisztens bevezetéséről tanácskozik csütörtökön a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB).

A grémium technikai albizottsága Cardiffban ül össze a dél-afrikai világbajnokság bírói tévedései miatt egyre inkább követelt módosítások kapcsán, az egyetlen napirendi pont a két további bíró alkalmazása lesz. A videós segédletről leghamarabb októberben lesz szó.

Az 1886-ban alapított IFAB-nak – amely márciusban arról határozott, hogy leállítja a chipes labdával folytatott kísérleteket – nyolc tagja van, ennek felét – amely az íratlan szabályok szerint mindig egységesen szavaz – 1913 óta a nemzetközi szövetség (FIFA) delegálja, a másik négy vezető pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.

Jerome Valcke, a FIFA főtitkára két hete leszögezte: ez volt az utolsó vb, amelyen még a jelenlegi játékvezetői rendszer működött.
    
Legfrissebb hírek

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34
Ezek is érdekelhetik