Belgium: Sidibe váltani akar, csapata mérges a kérőre

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 21:05
A belga labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Sint-Truiden közleményben jelezte: nehezményezi, hogy a belga élvonal egyik csapata engedély nélkül lépett kapcsolatba játékosával, Ibrahima Sidibével. Az egykor Debrecenben futballozó csatár ugyanakkor távozni akar.

„A klub vezetői régóta tudják, hogy szeretnék távozni – mondta Sidibe a Het Belang van Limburg című lapnak. – Az egyik belga klub ajánlatot tett nekem, amelyet én el akarok fogadni. Most vagy soha, ez az utolsó esélyem. Egy évig szól még a szerződésem, de ez nem jelent semmit. Szeretném ezt mielőbb megbeszélni az elnökünkkel."

Roland Duchalet, a Sint-Truiden elnöke jelezte: kulcsjátékosról van szó, így csak kiváló ajánlat esetén tárgyal, ilyesmit pedig egyelőre nem kapott. Nehezményezte és a sportszerűség szellemével ellentétesnek minősítette ugyanakkor azt, hogy ez a bizonyos meg nem nevezett klub a Sint-Truiden megkerülésével lépett kapcsolatba a szerződéssel rendelkező Sidibével.

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Gyász: elhunyt a háromszoros belga bajnok válogatott védő, Glen De Boeck

Minden más foci
2025.12.08. 11:09

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Belgiumban sem lehetetlen a győzelem a férfi kosárválogatottnak

Kosárlabda
2025.12.01. 09:47

Belgium: hetedszer is kikaptak, menesztették a volt NB I-es játékost

Minden más foci
2025.11.24. 09:40

Belgium nem kegyelmezett, egyenes ágon kijutott a vb-re – Wales is gálázott, másodikként pótselejtezős

Foci vb 2026
2025.11.18. 22:38
Ezek is érdekelhetik