Izrael: Matthäus játékosait bármikor kiküldhetik a frontra

2009.01.07. 23:51
Lothar Matthäus, az izraeli Netanya vezetőedzője hét labdarúgóját is elveszítheti, akiket bármikor behívhatnak katonának a gázai konfliktus miatt. A korábbi német válogatott futballista csapatából heten az edzések és mérkőzések mellett teljesítik sorkatonai szolgálatukat.
„Ezeket a játékosaimat bármikor kiküldhetik a frontra, teljesen érthető, hogy ebben a helyzetben nem tudnak kizárólag a futballra koncentrálni” – mondta Matthäus. „Az is előfordult, hogy néhány játékosom katonai kötelezettségei miatt nem tudott velünk edzeni, ezt el kellett fogadnom, igyekeztem rugalmasan kezelni a helyzetet” – tette hozzá a szakember. A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya hozzátette: biztonságban érzi magát Izraelben. „Nem kellemes a helyzet az országban, de messze nem olyan rossz, mint azt a külföldi tudósítások alapján sokan gondolnák. A háború a gázai övezetben zajlik, természetesen mindenkit foglalkoztatnak az események, de az nem igaz, hogy az egész ország pánikban van, pedig több tudósítás is ezt sugallja” – fogalmazott Matthäus Az izraeli szövetség úgy döntött, hogy egyetlen mérkőzést sem rendeznek meg a hétvégi bajnoki fordulóban. A szóvivő azt mondta: nem lenne helyes futballozni, amikor az ország déli részén élőkre rakéták zúdulnak. Hasonló okból már a múlt hétvégi forduló is elmaradt.
Legfrissebb hírek

Ez nem Lothar Matthäus, és nem is Alex Ferguson napja volt – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.04. 07:50

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
2026.05.18. 10:58

Lothar Matthäus szerint a Bayern München a Bajnokok Ligája legnagyobb esélyese

Bajnokok Ligája
2026.04.15. 15:41

Síbalesetet szenvedett, meg kellett műteni Lothar Matthäust – fotó

Német labdarúgás
2026.01.22. 17:28

A németek elbeszélgettek a bekattant Rüdigerrel, Matthäus is megszólalt

Spanyol labdarúgás
2025.04.28. 13:32

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2025.03.04. 06:58

Matthäus: A Bayern München Németország első számú csapata; Tomori: A legvégén eksztázisba kerültünk

E-újság
2025.03.03. 23:30

László Csaba: Matthäus hibát követett el azzal, hogy eljött Magyarországra

Magyar válogatott
2025.02.07. 18:22
Ezek is érdekelhetik