Hosszú Katinka szerezte az első magyar érmet a világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2009.07.27. 19:39
Gyönyörű magyar siker született a 200 méteres női vegyes úszás fináléjában: Hosszú Katinka újabb Európa-csúccsal a 3. helyen végzett Kukors és Rice mögött, Verrasztó Evelyn pedig a 7. lett. A mai négy fináléban három világrekordot is feljegyezhettünk.
Hosszú Katinka remekül úszott a fináléban
Fotó: Reuters
Hosszú Katinka remekül úszott a fináléban
Hosszú Katinka remekül úszott a fináléban
Fotó: Reuters
Hosszú Katinka remekül úszott a fináléban


Hosszú Katinka szenzációs versenyzéssel szerezte meg a magyar küldöttség első érmét a római vizes világbajnokságon. Az Egyesült Államokban készülő úszó a középdöntő után a 200 női vegyes fináléjában is Európa-csúcsot úszott, ezzel pedig a harmadik helyen végzett, a világcsúcsot repesztő amerikai Ariana Kukors, illetve Stephanie Rice mögött.

Hosszú a pillangó után harmadik helyen fordult, és ezt a pozíciót tartani is tudta, miközben két riválisa az első helyért viaskodott. Gyorson félelmetesen jött felfelé, de nem tudta megfogni Rice-t, teljesítménye azonban így is szenzációs volt. Verrasztó Evelyn a 7. helyen végzett a döntőben.

A másik három döntő közül kettőben világcsúcs született, az egyetlen kivétel a férfi 50 pillangóé, persze Milorad Csavics így sem örül kevésbé az aranyérmének… Az olimpián százon Michael Phelps mögött minimális különbséggel lemaradó szerb mellett a svéd Sarah Sjöström és az ausztrál Brenton Rickard állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Sjöström 56.06-os világrekorddal győzött a római vizes vb-n a 100 méteres női pillangóúszás fináléjában. A fiatal klasszis csak hetedikként fordult, de elképesztő hajrával megelőzte a szintén a régi világcsúcson belül úszó Schippert.

A nap meglepetése, hogy „elszállt” a 100 férfi hát egyeduralkodója, Aaron Peirsol, aki egy tizeddel lemaradt a fináléról, alighanem saját maga legnagyobb döbbenetére… A másik meglepő esemény, hogy a 200 méteres férfi gyorsúszás középfutamában Paul Biedermann és Danila Izotov is jobb időt úszott Michael Phelpsnél. Az amerikai világklasszis másfél másodpercet kapott a világbajnoki csúcsot úszó Biedermanntól, persze lehet, hogy ettől függetlenül a döntőben „szétcsap” riválisai között.

A nap negyedik világcsúcsát Anasztaszija Zujeva úszta, aki a 100 női hát döntőjébe jutott be elképesztő idővel, mellesleg a másik futamból Gemma Spofforth is a régi rekordon belül száguldott.

HOSSZÚ: "FELFOGHATATLANUL NAGY ÉRZÉS"

Mind a bronzéremnek, mind újabb Európa-csúcsának rendkívüli módon örült Hosszú Katinka a 200 méteres női vegyes fináléja utáni sajtótájékoztatón.

„Az edzőm 2:07 körüli eredményt írt fel nekem, ezt hoztam is. Nagyon jót tett a környezetváltás, megtaláltam ismét az úszás örömét és a motivációt. A taktika az volt, hogy menjek az egyes pályán, ahogy csak bírok. Örülök, hogy jól sikerült a mellúszásom is. Ahogy beérkeztem, felnéztem, elmondhatatlan érzés volt, mikor kiírták, hogy harmadik vagyok, majd az is, amikor megláttam az eredmény” – mondta a bajai úszó a Nemzeti Sportnak a római sajtótájékoztatón.

A magyar küldöttség első érmét szerző versenyző hozzátette: mivel jól megy neki az edzéseken a pillangó, nagyon várja már a 200 méteres pillangóúszást is.

Kiss László szövetségi kapitány a bronzérmes Hosszútól még többet vár másik vegyesúszó-számában.

„Titkon számítottam egy jó eredményre, Katinka már a június végi egri országos bajnokságon is nagyon jó formában volt. Ráadásul el is mondta, hogy a vasárnap esti középdöntőben tulajdonképpen csak fürdött egyet. Szenzációs időt úszott, de Evelynnel is elégedettek lehetünk. Nagyon nagy dolog, hogy két magyar lány is ott úszott a döntőben 200 méter vegyesen. Folytatják ugyanis a szép magyar hagyományt, és ez jó. Katinkától 400 méter vegyesen még többet várok..." – értékelt.

„Végülis döntöt úsztam... Ez volt a legfontosabb, volt, ami nem tetszett, és azt gondoltam, képes lehetek 2.09-hez nagyon közeli időt úszni. Most nem sikerült, de majd fog egyszer, hiszen azért dolgozom, hogy egyszer én is a legjobb legyek. Kedden délelőtt 200 méter gyorson indulok, úgyhogy nincs megállás" – mondta Verrasztó Evelyn.

Fotó: Reuters

VIZES VB, RÓMA

200 M NŐI VEGYES, DÖNTŐ
1. Ariana Kukors amerikai 2:06.15 – világcsúcs
2. Stephanie Rice ausztrál 2:07.03
3. Hosszú Katinka magyar 2:07.46 – Európa-csúcs
4. Kirsty Coventry zimbabwei 2:08.94
5. Julie Hjörth-Hansen dán 2:09.73
6. Hannah Miley brit 2:09.91
7. Verrasztó Evelyn magyar 2:09.98
8. Camille Muffat francia 2:10.85

100 M FÉRFI MELLÚSZÁS, DÖNTŐ
1. Brenton Rickard ausztrál 58.58, vcs
2. Hugues Duboscq francia 58.64
3. Cameron van der Burgh dél-afrikai 58.95
4. Eric Shanteau amerikai 58.98
5. Igor Boriszik ukrán 59.23
6. Giedrius Titenis litván 59.27
7. Henrik Feldwehr német 59.33
8. Henrique Barbosa brazil 59.54

100 M NŐI PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. Sarah Sjöström svéd 56.06, világcsúcs
2. Jessicah Schipper ausztrál 56.23
3. Csiao Liu-jang kínai 56.86
4. Aurore Mongel francia 56.89
5. Gabriella Silva brazil 56.94
6. Dana Vollmer amerikai 56.94
7. Ingvild Snildal norvég 56.96
8. Marleen Veldhuis holland 57.79

50 M FÉRFI PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. Milorad Csavics szerb 22.67
2. Matthew Targett ausztrál 22.73
3. Rafael Munoz spanyol 22.88
4. Jakob Schiott Andkjaer dán 22.93
5. Nicholas Santos brazil 23.00
6. Jason Dunford kenyai 23.04
7. Albert Subirats venezuelai 23.07
8. Duje Draganja horvát 23.10

100 M FÉRFI HÁTÚSZÁS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Koga Dzsunia japán 52.39
2. Helge Meeuw német 52.49
3. Irie Rioszuke japán 52.73
4. Aschwin Wildeboer spanyol 52.76
5. Mattew Grevers amerikai 52.82
6. Arisztidisz Grigoraidisz görög 53.03
7. Arkagyij Vjatcsanyin orosz 53.11
8. Liam Tancock brit 53.12

100 M NŐI HÁT, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Anasztaszija Zujeva orosz 58.48 – világcsúcs
2. Gemma Spofforth brit 58.74
3. Emily Seebohm ausztrál 59.15
4. Kirsty Coventry zimbabwei 59.21
5. Szakai Siho japán 59.25
6. Csao Csing kínai 59.39
7. Elizabeth Simmonds brit 59.55
és Hayley McGregory amerikai 59.55

200 M FÉRFI GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Paul Biedermann német 1:43.65
2. Danila Izotov orosz 1:45.09
3. Michael Phelps amerikai 1:45.23
4. Nyikita Lobincev orosz 1:45.31
5. Ucsida So japán 1:45.45
6. Sebastiaan Verschuren holland 1:45.69
7. Kenrick Monk ausztrál 1:45.77
8. Jean Basson dél-afrikai 1:45.82
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik