Samaranch szerint nem volt rizikó Kínának adni az olimpiát

Vágólapra másolva!
2008.02.26. 15:10
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnöke szerint nem jelent nagy kockázatot, hogy Kínának adták oda a 2008-as ötkarikás játékok rendezési jogát. A volt sportvezető szerint az ázsiai ország sokat változott, mégpedig előnyére.
Juan Antonio Samaranch 21 évig volt a NOB elnöke
Reuters
Juan Antonio Samaranch 21 évig volt a NOB elnöke
Juan Antonio Samaranch 21 évig volt a NOB elnöke
Reuters
Juan Antonio Samaranch 21 évig volt a NOB elnöke

Nyilatkozott a 2008-as olimpiai játékokról, illetve annak rendezőjéről, Kínáról Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke. A 87 éves sportvezető a Marca című spanyol napilapnak azt mondta, hogy a NOB nem vállalt nagy rizikót azzal, hogy az ázsiai országnak adta a rendezési jogot.

„Kína komoly fejlődésen ment át” – kezdte Samaranch. – „Nagyobb volt a kockázat, amikor a NOB Moszkvának adta az 1980-as ötkarikás játékokat, hiszen az ázsiaiak sokkal nyitottabbak, mint a szovjet rezsim volt 28 évvel ezelőtt. Kína nyitott a világ felé.”

A NOB elnöki tisztét 21 éven keresztül, 1980 és 2001 között betöltő Samaranch beszélt arról is, amikor először látogatott Kínába. Ez 1978-ban történt.
„Azokban az időkben Kína nem volt tagja a NOB-nak, mivel megszállták Tajvant. Amikor elnök lettem, ez volt az első probléma, amit meg kellett oldanom, és végül Kína is a szövetség tagja lett.”

Az olimpiai játékok augusztusban kezdődnek Pekingben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik