Válogatott: Rossi csapata 16 mutatóban javított a szerbek ellen, de még több kell

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 09:13
null
A magyar válogatott hétfőn már a belfasti mérkőzés helyszínén tartott pályabejárást (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a szerbek elleni, 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzés után arról beszélt, a sok ki nem kényszerített hiba és labdavesztés ellenére látja a csapat játékán a fejlődést, aminek köszönhetően – a vereség ellenére is – teljesen kiegyenlített meccset játszottunk a vb-résztvevő Szerbiával. Ennek fényében összevetettük a csütörtöki mérkőzés statisztikai mutatóit a 2021-es, őszi számokkal.

 

 

Felkészülési mérkőzéseket mindig nehéz tétmérkőzésekhez hasonlítani, hiszen nem ugyanolyan a csapatok hozzáállása, taktikája, jelentős eltérések lehetnek az összeállításban is, nem beszélve arról, hogy mentálisan is más egy edzőmeccs, nincs akkora nyomás a játékosokon. Éppen ezért közel sem biztos, hogy amit egy felkészülési meccsen meg mernek, meg tudnak csinálni, az téthelyzetben is menne. Viszont szövetségi kapitányként Marco Rossinak a Nemzetek Ligája júniusi mérkőzései előtt más lehetősége nincs. Csak a márciusi „barátságos meccsekből” tud következtetéseket levonni a válogatott aktuális állapotára, taktikai felkészültségére nézve – az őszi vb-selejtezőkhöz képest.

Utóbbiak kapcsán érdemes kivenni a sorból a mieinknél egyértelműen gyengébb játékerőt képviselő csapatok elleni találkozókat, tehát az Andorra és San Marino elleni meccseket, hogy reálisabb képet kapjunk az őszi teljesítményről. Ezért jelen összevetésünkben a szerbek elleni, 1–0-ra elveszített mérkőzés mutatóit az albánok (0–1, 0–1), az angolok (0–4, 1–1) és a lengyelek elleni (2–1) meccs statisztikáival vetjük össze az InStat Sport adatainak segítségével.

Az elemző cég 33 különböző teljesítménymutatója közül 16-ban ért el jobbat a magyar csapat az őszinél (még ha egyes mutatókban csak minimális is volt a különbség) – nem véletlenül beszélt tehát Marco Rossi is fejlődésről a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján. Az egyik, szemmel látható különbség, hogy míg a lengyelek és az angolok ellen csupán 35-36 százalékban tudtuk birtokolni a labdát az őszi meccseken (a vizsgált őszi találkozók ennél magasabb, 43.4-es átlagát az albánok elleni két összecsapásnak köszönhetjük), addig a szerbek ellen 50 százalékban. Ezért is mondhatta azt a kapitány, hogy mindenki láthatta, kiegyenlített mérkőzést játszottunk a topligás labdarúgókkal felálló riválissal.

A kiegyensúlyozottság annak is köszönhető, hogy támadásban és védekezésben is több párharcot nyertek a mieink a szerbek ellen, mint a vizsgált őszi mérkőzéseken (76-ot, az őszi 69-cel szemben), pontosabban passzoltak (87–84 százalék), hatékonyabbak voltak a cselek (61–47 százalék) és aszerelési kísérletek (61–49 százalék), több labdát szereztek (52–47). Ezek összességében jobb egyéni teljesítményeket is jelentettek (251 volt a játékosok minden megmozdulását összegző InStat-index a szerbek ellen és 218 a vizsgált őszi meccseken), és megalapozták az említett, magasabb labdabirtoklási számot és a több lövési kísérletet is. Más kérdés, hogy a szerbek ellen a leshelyzetből leadott lövéseket, illetve Schäfer András kapufáját nem számolva nem volt kaput eltaláló lövésünk. Hatból nulla kaput eltaláló kísérlettel nem lehet meccset nyerni (az őszi mérleg 5.8/2 volt), de már a döntetlen is bravúr lett volna ilyen statisztika mellett.

A gyenge lövési hatékonyság mellett még egy nagy hiányossága volt magyar szempontból a csütörtöki meccsnek, amiről Rossi is szót ejtett: „sok labdát adtunk el ki nem kényszerített hibákból.”

Ezt azért érdemes kiemelni, mert a korábbi mérkőzések tapasztalatai is azt mutatják, hogy az erősebb játékerőt képviselő csapatok ellen a vesztett labdák számának, ezzel együtt a védelemre háruló nyomásnak a csökkentése kulcsfontosságú tényező lehet. A szerbek ellen 65-ször adtuk el a labdát, ebből 18-szor a saját térfelünkön. Tavaly a három legnagyobb bravúr, vagyis az angolok elleni londoni döntetlen (1–1), valamint az Eb-n a franciák (1–1) és a németek elleni iksz (2–2) alkalmával mindannyiszor 65 alatt tudtuk tartani az eladott labdák számát (56, 62, 58), de például az albánok ellen mind a két vesztes meccsen hetven fölött volt ez a szám (72, 79), és az albánok elleni hazai mérkőzésen a saját térfélen eladott labdák száma is 25 volt.

A fentiek alapján azt mondhatjuk, nagyjából a szerbek ellen produkált statisztikai mutatók, hatékonyabb lövésekkel és kevesebb eladott labdával, kellenek ahhoz, hogy akár erősebb riválisokkal szemben is kiegyenlített mérkőzést vívjunk, és legyen esélyünk a bravúrra, akár a győzelemre is. Aztán, hogy tétmérkőzésen, nyomás alatt, amikor az ellenfél is a legtöbbet igyekszik kihozni magából, képesek leszünk-e legalább azt a játékot megismételni, ami csütörtökön is csak szoros vereségre volt elegendő, az kérdés, mint ahogy az is, hogy a teljesen más felfogásban futballozó északírekkel mire megyünk idegenben, a ma este 20.45-kor kezdődő felkészülési mérkőzésen.

A MAGYAR VÁLOGATOTT JAVULÓ STATISZTIKÁI
Szerbia ellen 5 őszi meccs átlaga*
A játékosok teljesítményindexe 251 218
Lövések 6 5.8
Labdabirtoklás (%) 50 43.4
Pontos passzok száma 407 406
Pontos passzok százaléka 87 84
Nyertes párharcok 76 69
Nyertes párharcok százalékosan 48 46
Védekezésben megnyert párharcok 46 43
Védekezésben megnyert párharcok százalékosan 53 51
Támadásban megnyert párharcok 30 26
Támadásban megnyert párharcok százalékosan 43 39
Levegőben megnyert párharcok 19 15
Levegőben megnyert párharcok százalékosan 54 46
Sikeres cselek százalékosan 61 47
Sikeres szerelési kísérletek 20 19
Sikeres szerelési kísérletek százalékosan 61 49

*Az öt vizsgált meccs: Lengyelország–Magyarország 1–2, Anglia–Magyarország 1–1, Magyarország–Albánia 0–1, Albánia–Magyarország 1–0, Magyarország–Anglia 0–4
Forrás: InStat Sport

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.
MAGYARORSZÁG–Szerbia 0–1

Március 29.,20.45: Észak-Írország–Magyarország, Belfast (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

A MAGYAR KERET AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC)
Középpályások:
Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Varga Kevin (BSC Young Boys – Svájc)

A Nemzeti Sportot Belfastból tudósítja: BORSOS LÁSZLÓ, SZABÓ MIKLÓS (fotó), NAGY-PÁL TAMÁS (videó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik