Válogatott: Marco Rossi elnézést kért a kő-papír-ollózásért

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 13:08
null
Szoboszlai Dominik Schäfer Andrásnak is üzent (Fotó: Török Attila)
A bolgárok elleni, hétfői Eb-selejtezőt megelőzően Telkiben sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott. Először Szoboszlai Dominik csapatkapitány válaszolt az újságírói kérdésekre, majd Marco Rossi szövetségi kapitány.

Szoboszlai Dominik először is arról beszélt, mire számítanak az Eb-selejtezőkön az ellenfelektől.

„Az, hogy az ellenfelek milyen stílusban játszanak ellenünk, a mi játékunktól is függ. Elemezzük a vetélytársakat és megfelelően reagálunk majd rájuk. A bolgárok meccsét nem együtt nézte a csapat. Egy iksz nem lett volna rossz, de nekünk magunkkal kell foglalkozni. Ha mi a meccseinken három pontot tudunk szerezni, akkor teljesen mindegy, hogy az ellenfelek mit játszanak egymással – nyilatkozta a csapatkapitány, aki ezután a csatárkérdésről is beszélt. – Igen, volt elöl egy Szalai Ádámunk, aki minden labdáért küzdött, de megpróbáljuk pótolni őt. Van egy Ádám Martinunk, Németh Andrásunk és Varga Barnabásunk, megvannak az opcióink.”

Arra is kitért, tisztában vannak a csapattal szembeni elvárásokkal és beszélt arról is, hogyan érzi magát csapatkapitányként a pályán.

„Mindenki abban bízik, hogy megnyerjük a csoportot vagy minimum másodikak leszünk. Ha le tudnám venni a többiekről a stresszt, átraknám magamra. El tudom viselni a nyomást, együtt tudok élni vele. Nem szabad az elvárásokkal foglalkozni, csak magunkkal, hogy mindent megtegyünk a pályán. Csapatkapitányként nem kaptam még ki, remélem, ezt sokáig elmondhatom majd. A csapat az első számomra és ez így lesz mindig.”

Szoboszlai az észtek elleni 11-es, illetve a kő-papír-ollózás kapcsán annyit mondott, megbeszélték a csapattal a történteket, egyúttal az NSO Tv kérdéséreviccesen üzenta kő-papír-ollózást már gyakorló Schäfer Andrásnak–attól nem kell félni, hogy ő lövi majd a 11-est.

Marco Rossi nem becsüli le a hétfői ellenfelet, nehéz meccsre számít  (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi nem becsüli le a hétfői ellenfelet, nehéz meccsre számít  (Fotó: Török Attila)

Marco Rossi szövetségi kapitány először a bolgár válogatottról kapott kérdéseket és szóba került a kezdőcsapat is.

„Nyilván az ellenfelünk lelkiállapotának nem tett jót a pénteki mérkőzés, ami után Budapesten szeretne javítani – mondta Marco Rossi. – A Montenegró elleni meccsen változtattak a korábbi négy mérkőzésük taktikáján, nekünk mindkét változatra fel kell készülnünk. Az észtek elleni meccs hasznos tapasztalatokkal szolgált számunkra a bolgárok elleni kezdőcsapatra nézve. Van egy kezdő tizenegy, de nem szabad elfeledkezni a cserékről sem, hiszen öt cserével nagyon sokat lehet változtatni a játék képén. Bulgária nehéz ellenfél lesz. Nagyon atletikus, erőnlétileg jó csapat, szilárd középpályával. Nem szabad területet hagynunk az ellenfélnek, mert vannak olyan gyors játékosai, akik ezt kihasználják. A magyar válogatott senkit sem becsülhet le, nem vagyunk abban a helyzetben. Attól, hogy legyőztük Angliát és Németországot, nem vagyunk az ő szintjükön. Százszázalékosan koncentrálnunk kell, bárki is az ellenfél. Szerbia után papíron mi vagyunk a favoritok ebben a csoportban, de ez csak egy dolog. Ahogy mi tudtunk meglepetést szerezni Anglia és Németország ellen, ugyanúgy az ellenfeleink is képesek lehetnek erre ellenünk, ezért kell nagyon komolyan venni minden ellenfelet. A bolgárok kikaptak pénteken, de a meccs képe alapján többet érdemeltek.”

Ezután Rossi is érintette a csatárkérdést, majd a kő-papír-ollózást is.

„Hamis kilencessel és centerrel is jó játékra vagyunk képesek, mindkettőre alkalmas a csapat, mindkét opció talonban van, egyiket sem vetjük el. A kő-papír-ollózás kapcsán itt az alkalom, hogy elnézést kérjek a történtekért. Azért kérek én elnézést, mert mindenért én vagyok az első számú felelős, ami a pályán történik. Az előfordulhat, hogy Dominik mint első számú, kijelölt tizenegyesrúgó megbeszéli a fiúkkal, s lemond erről a lehetőségről (akár Schäfer András javára is), de ezt nem olyan módon kell megtenni, ahogy pénteken történt. Ezt megbeszéltük, többször ilyen nem fog előfordulni” – szögezte le a szövetségi kapitány.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

EB-SELEJTEZŐ, A G-CSOPORT MÁRCIUSI PROGRAMJA, EDDIGI EREDMÉNYEI
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária
Montenegró–Szerbia
Szabadnapos: Litvánia

A MAGYAR VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MÁRCIUSI MECCSEKRE
KAPUSOK: Demjén Patrik
(Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC 1904 – Szlovákia), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Németh András (Hamburger SV – Németország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paksi FC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik