Válogatott: Balogh Botond játék nélkül is őrzi az emlékeket

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.15. 19:02
null
Balogh Botond (balra) Gazdag Dánieltől lesi el a trükköket (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem lépett pályára kedden a Wembley Stadionban, de Balogh Botond számára így is felejthetetlen élmény volt, hogy ott lehetett a magyar labdarúgó-válogatott keretében az angolok ellen 1–1-re végződött világbajnoki selejtezőn – közölte az MTI.

 

„Hihetetlen érzés volt ott lenni, egy kicsit meg is ütött, amikor hétfőn kisétáltunk a fűre. Elraktároztam ezeket a pillanatokat, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy első alkalommal a Wembley Stadionban lehet kerettag a válogatottban" – mondta az M1 aktuális csatornának az olasz másodosztályban szereplő Parma védője.

Balogh megjegyezte, jól sikerült a felkészülése és az első bajnokin pályára is lépett, azonban combsérülést szenvedett és igazán még csak az elmúlt két hétben tudott teljes értékű munkát végezni.

A 19 éves futballista – aki Botka Endre eltiltása és Willi Orbán hiánya miatt került fel a felnőttek közé – elmondta, végre százszázalékos állapotban érzi magát, de lépésről lépésre szeretne haladni. A legfontosabb célja most az, hogy klubjában minél több percet töltsön a pályán, a nemzeti csapatba pedig – igaz, még négy évet játszhatna az U21-esek között - bármikor szívesen menne.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Anglia–MAGYARORSZÁG 1–1 (1–1)
London, Wembley Stadion, 69 380 néző. Vezette: Alejandro Hernández (spanyol)
Anglia: Pickford – K. Walker, J. Stones, Mings, Shaw – Rice, Foden, Mount – Sterling (J. Henderson, 76.), Grealish (B. Saka, 62.) – Kane (Abraham, 76.; Watkins, 90+2.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Magyarország: Gulácsi – Kecskés Á., Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 90+2.), Nagy Á., Schäfer (Vécsei, 79.), Nagy Zs. – Schön (Holender, 68.), Sallai R. (Hahn J., 79.), Szoboszlai (Nikolics, 90+2.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: J. Stones (37.), ill. Sallai R. (24. – 11-esből)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 24– 3 +21 20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25– 8 +17 17
3. Albánia 8 5 3 11– 7 +4 15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1 11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12 6
6. San Marino 8 8 1–32 –31 0
Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
1 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
15 órája

Vb-selejtezők: Anglia hetedik meccsét is megnyerte, Albánia már biztosan pótselejtezős

Foci vb 2026
2025.11.13. 22:48

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Balogh Botond csapata megfosztotta veretlenségétől a Galatasarayt

Légiósok
2025.11.09. 17:50
Ezek is érdekelhetik