Válogatott: az MTK 17 éves tehetsége is Rossi keretében

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 11:49
null
Vancsa Zalán először kapott meghívót Marco Rossitól (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Anglia, Olaszország és Németország elleni júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Meghívót kapott az olasz szakembertől Vancsa Zalán, az MTK tizenhét éves tehetsége is, aki Baráth Péterhez és Schön Szabolcshoz hasonlóan az U21-es nemzeti együttessel kezdi meg a felkészülést.

Vancsa Zalán tizenhat évesen mutatkozott be az NB I-ben, azóta összesen 21 élvonalbeli bajnokin szerepelt és egy gólt szerzett. Az ősszel az UEFA Ifjúsági Ligában négy mérkőzésen öt gólt és két gólpasszt ért el. A tizenhét esztendős támadó szerződtetését január végén jelentette be a Manchester Cityt is működtető City Group érdekeltségi körébe tartozó belga Lommel, de idén tavasszal kölcsönben még az MTK-nál szerepel.

Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta, Vancsa, valamint a DVSC középpályása, Baráth Péter és az Egyesült Államokban légióskodó Schön Szabolcs a Gera Zoltán által irányított U21-es válogatottal kezdi meg a felkészülést júniusban.

„Schön Szabolcs továbbra is az A-válogatott keretének fix tagja, ugyanakkor klubjában nagyon kevés játéklehetőséghez jut. Arra jutottunk, hogy leginkább azzal tudunk neki, és ezáltal a válogatottnak is segíteni, ha az U21-es válogatott mérkőzésén (Németország ellen – a szerk.) pályára tud lépni, hogy a lehető legtöbbet gyarapodjanak a játékpercei, majd ezt követően térjen vissza hozzánk – idézi Rossit az MLSZ hivatalos honlapja. – Vancsa Zalán esetéről ugyanez elmondható, neki is szüksége van a játékpercekre. Egyértelmű, hogy a válogatott szempontjából nagyon fontos tehetség, aki könnyen fix kerettaggá válhat, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy klubjában az eddigieknél többet játsszon. Bár Zalán még nem játszott az U21-es csapatban, de továbbra is szeretnénk újabb és újabb fiatal, főként U21-es játékosoknak lehetőséget adni az A-válogatott keretében. Ez jól mutatja, hogy Gera Zoltán és stábjának munkája milyen nagy mértékben hozzájárul az A-válogatott eredményeihez is, ez pedig nagyon fontos, hiszen a lehető legjobb eredmények elérése mellett a jövő csapatát is folyamatosan építenünk kell.”

Újra tagja a válogatottnak Kleinheisler László és Sallói Dániel, ők márciusban nem voltak kerettagok, kimaradt azonban a Young Boysnál nagyon kevés játéklehetőséghez jutó Varga Kevin, valamint Nikolics Nemanja, Varga Roland és Holender Filip is.


A MAGYAR KERET A JÚNIUSI NEMZETEK LIGÁJA-MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik