Válogatott: a dánokat fogadjuk Debrecenben május 22-én

2014.03.03. 10:04
null
A DVSC épülő stadionja (Fotók: nagyerdeistadion.hu)
A finnek után a dánok jönnek – eldőlt, hogy a Finnország elleni március 5-i mérkőzést követően legközelebb május 22-én egy másik északi ország, Dánia ellen lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott Debrecenben – erről a dán szövetség hivatalos Twitter oldala számolt be. Később a szövetség honlapja is megerősítette a mérkőzést, megemlítve még két felkészülési találkozót: június elején Albániát és Kazahsztánt fogadjuk.

Múlt héten arról számolt be a Nemzeti Sport Online megkeresésére a magyar válogatott sajtófőnöke, Sztancsik Tamás, hogy a közelgő Eb-selejtezőket a Ferencváros és a Debrecen épülő stadionjában játszhatja majd a nemzeti csapatunk. Ennek egyfajta főpróbájaként május 22-én már pályára lép Debrecenben Pintér Attila csapata Dánia ellen.

A debreceni stadiont hivatalosan május 1-jén adják át ünnepélyes keretek között, majd ezt követően a DVSC-Teva már bajnoki mérkőzést is játszik az új létesítményben (május 11-én az Újpest, június 1-jén a Honvéd ellen), és a Magyar Kupa elődöntőjében (május 6. vagy 7.) is új otthonában léphet pályára, már ha bejut a legjobb négy közé. A dánok elleni válogatott összecsapás az első nemzetközi találkozó lesz az új stadionban.

Mint ismeretes, a magyar válogatott március 5-én Győrben Finnország ellen lép pályára, míg a dánok az angolokkal mérkőznek ezen a héten Londonban. A skandinávoknak májusban még egy mérkőzésük lesz a magyarországi fellépésen kívül, május 28-án, a dán szövetség alapításának 125. évfordulóján a svédeket fogadják.

„Erős rivális ellen játszhatunk, amely csakúgy, mint az azt követő ellenfelünk, Svédország a második kalapban volt az Eb-selejtező sorsolásán, azaz ősszel biztosan nem találkozunk egymással. A magyarok elleni meccs jó felkészülési lehetőség lesz a svédek elleni találkozó és az őszi Eb-selejtezőmeccsek előtt” – mondta Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya a helyi szövetség honlapjának a Magyarország elleni találkozóval kapcsolatban.

A kezdési időpont egyelőre nem biztos, a két lehetőség 20.00 és 20.45.

A két válogatott eddig 17 mérkőzést játszott egymással, 9 magyar és 5 dán győzelem mellett 3 döntetlent könyvelhettük el.

Az első debreceni válogatott mérkőzésre 1949-ben került sor, a magyar válogatott július 10-én 8–2-re győzött Lengyelország ellen. A nemzeti csapat 1979. október 17-én játszott Eb-selejtezőt Debrecenben Finnország ellen (3–1) – ez az egyetlen tétmérkőzés, az 1949-es és 1979-es meccs helyszíne egyaránt a régi Nagyerdei Stadion –, majd hosszú szünet után, 2000. március 29-én a Magyarország–Lengyelország találkozó 0–0-ra végződött az Oláh Gábor utcai stadionban. 2002. április 17-én a Magyarország–Fehéroroszország mérkőzést rendezték meg az Oláh Gábor utcában, a vége 2–5.

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján megerősítette a dánok elleni felkészülési mérkőzést. A honlap tájékoztatása szerint további két válogatott mérkőzést is lekötött a nemzeti csapat: június 4-én Albániát fogadjuk, míg június 7-én Kazahsztán lesz az ellenfelünk, ugyancsak hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
2026.06.08. 19:26

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24
Ezek is érdekelhetik