U21-es válogatott: a Videoton támadója először kerettag

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 09:01
Michael Boris, a magyar U19-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihirdette az U21-es válogatott keretét a Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőre, valamint a Lengyelország elleni felkészülési mérkőzésre. A Videoton támadója, Géresi Krisztián először kapott meghívót, míg a Vasas védője, a súlyos sérüléséből felépülő Osváth Attila hosszú kihagyás után tagja ismét a keretnek.

A magyar U21-es válogatott jelenleg a negyedik helyen áll Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában. A csapat szeptember elsején Gyirmóton játszik Eb-selejtezőt Liechtenstein ellen, majd öt nappal később Lengyelországban lép pályára felkészülési mérkőzésen. A zárásához közeledő Eb-selejtezősorozat előttünk álló mérkőzésén, és az azt követő felkészülési találkozón az eggyel fiatalabb generációt vezető Michael Boris szövetségi edző irányítja a válogatottat.

A keretbe ismét meghívót kapott a Vasas jobbhátvédje, az U20-as világbajnokságot is megjárt, korábbi A-válogatott kerettag Osváth Attila, aki súlyos sérülést követő hosszú kihagyása után tért vissza nemrégiben a pályára. A Videotonban remek teljesítményt nyújtó, és a jelenlegi szezonban alapemberré váló Géresi Krisztián is meghívót kapott – pályafutása során először.

A légiósok közül Balogh Norbert, Tamás Krisztián, Forgács Dávid és Mervó Bence tagja a keretnek.

A Liechtenstein elleni Eb-selejtező előtt az U21-es csapat augusztus 26-án a felnőttválogatott ellen lép pályára.

Bernd Storck bő keretében több olyan játékos van – a kapus Nagy Gergely, a védő Botka Endre, Baki Ákos és Hangya Szilveszter, valamint a támadó Nagy Dominik – aki jelenleg nem az U21-es társaikkal, hanem a felnőttekkel készül, de később csatlakozhat Michael Boris válogatottjához.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Banai Dávid (Újpest), Demjén Patrik (MTK), Horváth Dániel (ETO FC Győr)
Védők: Bobál Dávid (Budapest Honvéd), Forgács Dávid (Ancona – Olaszország), Lenzsér Bence (Paksi FC), Nemes Milán (DVTK), Osváth Attila (Vasas), Polgár Kristóf (Haladás), Szilvási Péter (DVSC), Szivacski Donát (Vasas), Tamás Krisztián (Spezia – Olaszország)
Középpályások: Ádám Martin (Vasas), Berecz Zsombor (Vasas), Cseke Benjámin (Újpest), Gera Dániel (MTK), Madarász Márk (Gyirmót FC), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország)
Támadók: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország), Géresi Krisztián (Videoton), Holender Filip (Budapest Honvéd), Mervó Bence (Slask Wroclaw – Lengyelország), Prosser Dániel (Budapest Honvéd), Varga Szabolcs (MTK), Zsótér Donát (Újpest)

AZ U21-ES VÁLOGATOTT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA AZ EB-SELEJTEZŐKÖN
Szeptember 1., 20.00: Magyarország–Liechtenstein
Október 6.: Magyarország–Portugália
Október 10.: Görögország–Magyarország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália66 23– 1

+22

18
2. Albánia8
33
2
10–14 –412
3. Izrael 6
3 2 1 9– 4 +5
11
4. MAGYARORSZÁG 7 2 2
3 11–10 +2
8
5. Görögország 6
2 1
3 8– 7 +1 7
6. Liechtenstein 7
7 0–25 –25
0

• A kilenc csoportelső kijut az Eb-re, a négy legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszik

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik