MTI
S. B.
2023.11.20 19:24 Frissítve: 2023.11.20 19:52

U21-es Eb-selejtező: Az a célunk, hogy nyerjünk – Gera Zoltán

Gera Zoltán szövetségi edző szerint az U21-es férfi labdarúgó-válogatott a skótok elleni sikerrel még életben tarthatja kijutási esélyét a 2025-ös szlovákiai Európa-bajnokságra.

 

Gera szerint nem szabad eszetlenül előre törniük a skótok ellen (Fotó: Árvai Károly)

Az U21-es válogatott a Málta és Kazahsztán elleni győzelemmel nyitotta az évet, majd három vereséggel folytatta a skótokkal, a belgákkal és a spanyolokkal szemben.

„Az a célunk, hogy megnyerjük a mérkőzést” – jelentette ki Gera Zoltán. A 44 éves szakember kiemelte, hogy nehéz dolguk lesz, és nem szabad „eszetlenül” előre menniük, mert könnyen megkontrázhatják támadásaikat, emellett le kell zárniuk az üres területeket. Azt is megemlítette, hogy a skótok elleni győzelemmel életben tartanák reményeiket a kijutásra a 2025-ös szlovákiai kontinensviadalra.

„Szeretnénk hasonlóképpen győzelemmel lezárni az évet, mint a felnőtt válogatott. Nyilván a mérlegünk nem olyan, mint az övék, de ettől függetlenül mindent meg akarunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot” – mondta az M4 Sportnak Baráth Péter középpályás, aki azt is elárulta, hogy szeretnének visszavágni a skótoknak. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel a keddi ellenfél legutóbbi három mérkőzését sikerrel zárta, és az Eb-selejtezők során mindössze egyszer, a spanyoloktól kapott ki, így a hat csapatot felvonultató B csoport második helyéről várja az összecsapást.

A vasárnapi, Montenegró elleni 3–1-es hazai győzelem után a felnőtt keretből Kata Mihály és Horváth Krisztofer is csatlakozott az U21-esekhez, és Gera elmondása szerint nem kérdés, hogy pályára lépnek.

A magyar válogatott kedden 20 órakor fogadja a skótokat az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

2023.12.02 23:31:19

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Most nem kellett 67 évet várni, hogy újra játszhassunk a németekkel.

2023.11.28 16:53:54

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A szerző tétele, hogy míg a magyarok nem voltak restek tanulni mástól (a Lánchidat megvalósító Széchenyi István dicsérete az első fejezet), addig az angolok nagyságukra büszkén, „fényes elszigeteltségben” ültek a fenekükön, a felsőbb osztályok által amúgy sokáig lenézett futballjátékot illetően is. Jólesik e reánk nézvést hízelgő gondolat.

2023.11.27 21:40:40

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2023.11.26 20:33:59

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Egy nevezetes eseményt hogyan aktualizálunk? Kell-e aktualizálnunk? A szívünkhöz közel álló nemzeti ünnepeinkkel, az 1848-as és az 1956-os forradalommal kapcsolatban rendre előhozakodunk – helyesen –, miként lehet a dicső múlt a remélt szép jövő alappillére. Nem egyszerű feladat, a 6:3-hoz fűződően különösen nem az, a fiatal generációk némiképpen értetlenül állhattak az esemény előtt.

2023.11.25 23:28:10

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Aki a futballt nem ismeri és nem érti, az nemcsak az emberiség legnépszerűbb játéka iránt intakt, de nem ismeri és nem érti azt a hazájában többmilliós, nagyobb országok esetében tízmilliós, a földön többmilliárdos tömeget sem, amely a labdarúgás feltétlen vagy feltételezett, győzelmekhez kötött híve.