PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2020.12.30 13:45

Sallai Roland és Szoboszlai Dominik nem elég – több tehetség kell!

Olvasóink már hozzászokhattak, hogy az óév utolsó napjaiban szubjektív írásban tekintünk vissza a mögöttünk hagyott esztendőre a magyar labdarúgás szempontjából. Ezúttal kicsit messzebbről indítunk, de a cél ugyanaz, mint máskor: a tanulságok és tapasztalatok levonásával keressük a fejlődés, az előrelépés lehetséges útjait.

A 24 év alatti válogatottjaink közül csak a 20 esztendős Szoboszlai Dominik (balra) és a 23 éves Sallai Roland mondhatja el magáról, hogy topligás csapatban készülhet a nyári Európa-bajnokságig (Fotó: Imago)

 

Megindító és egyszerre félelmetes volt látni, hogy Diego Maradona halála után alig 24 órával némi túlzással már egész Argentína ott állt a ravatalánál, és sokan önkívületi állapotban, zokogva fonódtak rá a lezárt koporsót övező kordonra, akik pedig nem jutottak el a koporsóig, még a rendőrökre is rátámadtak. Mifelénk az olyan hisztérikus rajongás nem jellemzi az embereket, mint amire más népeknél, kiváltképp a latinoknál gyakrabban van példa (itthon legutóbb talán Zámbó Jimmy 2001-es temetésekor láthattunk önkontrollt veszítő, gyászoló rajongókat). A labdarúgás iránti kiolthatatlan szenvedély azonban nálunk is tetten érhető, ha más, jóval mérsékeltebb formában is láthatjuk ennek jeleit, mint Argentínában, ahol külön egyházat is alapítottak Maradona tiszteletére.

Sosem felejtem el azt a szurkolót, aki Lyonban, a portugálok elleni Eb-meccsünket megelőzően, a 40 fokos hőségben, a tűző napon kerekesszékben ülve tette meg a magyar szurkolói menetben a stadionig vezető több kilométeres utat. Hosszúnadrágban, fekete, Magyarország feliratú pólóban, sállal a nyakában megállás nélkül hajtotta a kereket, nem kért és nem is fogadott el segítséget senkitől. Olyan láthatatlan erő tolta őt előre – miközben patakokban folyt róla az izzadtság –, hogy odaérjen a kezdő sípszóra és láthassa a csapatunkat, amit szavakkal nem lehet leírni. Ugyanez az erő torlaszolta el Budapesten a Nagykörutat az osztrákok legyőzése után, amikor leállt a forgalom, és a szurkolók a villamosok tetején ünnepeltek. Ugyanez az erő sugárzott Szalai Ádám öltözői beszédéből, amikor idén az Izland elleni pótselejtező előtt arról beszélt, hogy a vírus miatt otthon ülő 14 millió magyarért fognak gladiátorként küzdeni a pályán, mert „ma nincs olyan ember, aki elfárad, aki párharcot veszít, aki leszegi a fejét, BÁRMI TÖRTÉNIK, BÁRMI TÖRTÉNIK, MA NINCS FÁRADTSÁG! És a padról, aki beáll, eldönti a mérkőzést! HAJRÁ, MAGYARORSZÁG!” És ugyanez az erő tolta előre centiről centire a kapu felé a 92. percben Szoboszlai Dominik lövését, hogy a világ különböző pontjain egyszerre üvölthessenek fel a magyarok: „ott van...” 

SZALAI ÁDÁM ÖLTÖZŐI BESZÉDE

A 2020-as esztendő ráadásul nemcsak a válogatott (az Eb-kvalifikáció mellett a Nemzetek Ligája-csoportelsőségünk és az A-divízióba jutás is szenzációnak számított), hanem a Szerhij Rebrov vezette Ferencváros számára is hihetetlen eredményt hozott, hiszen a klub 25 év elteltével ismét bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és olyan csapatok ellen is pályára léphetett, mint a Lionel Messi nevével fémjelzett Barcelona és a Cristiano Ronaldót soraiban tudó Juventus. Ez volt a harmadik alkalom, hogy magyar csapat főtáblára jutott a sorozatban, arra pedig először láthatunk példát, hogy egymás után harmadik évben is eljutott valamelyik kupacsapatunk az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában a csoportkörig. A Ferencvárosban a nemzetközi kupameccseken Botka Endre, Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és Sigér Dávid személyében négy olyan játékos jutott állandó játéklehetőséghez és szerezhetett értékes nemzetközi tapasztalatot, aki aztán a válogatott őszi menetelésében is szerepet játszott.

Harmadrészt pedig még egy lényeges elemet kiemelnénk, amit a 2020-as magyar futballév értékelésekor talán kevesen tesznek meg, pedig a válogatott eredményeivel és labdarúgásunk nemzetközi megítélésének javulásával szorosan összefügg. Van egy európai élcsapat, a hazájában bajnoki címért harcoló, tavasszal Bajnokok Ligája-elődöntőt játszó német RB Leipzig, amelyben két magyar válogatott játékos, Gulácsi Péter és Willi Orbán is fontos szerepet tölt be (Gulácsi az első magyar, aki BL-elődöntőben léphetet pályára). Ráadásul januártól hozzájuk csatlakozik egy harmadik is, az ősszel a BL-ben a Lokomotiv Moszkva és az Atlético Madrid ellen is eredményes, így a BL történetében egyedüli magyarként már háromgólos, de még mindig csak 20 éves Szoboszlai Dominik.

SZOBOSZLAI GYŐZTES GÓLJA IZLAND ELLEN

A magyar labdarúgás előrelépését hosszú távon a kiemelt három elem együttes hatása eredményezheti: kiegyensúlyozott válogatott teljesítmény, csoportkörös nemzetközi kupaszereplés klubcsapatainktól és egyre fontosabb szerep a magyar játékosok részéről Európa meghatározó bajnokságaiban, klubjaiban. Minden más, úgy mint például az NB I színvonalának javulása – ez nagyon nehezen mérhető tényező, de az előrelépést mutatja, hogy tíz éve alig szerepeltek aktív válogatott futballisták a magyar bajnokságban, míg az elmúlt bő egy évben a magyar mellett 13 ország válogatottjában 19 NB I-es játékos lépett pályára (a magyar válogatott játékosokat nem számolva) –, az infrastrukturális fejlesztések vagy az utánpótlás-nevelés (és sorolhatnánk egyéb tényezőket) erősíthetik azt a három pillért, amelyek a leginkább meghatározzák a magyar futball aktuális helyét a világban.

Az előző esztendők decemberi visszapillantóiból idézve érdemes megnézni, hol tartottunk az elmúlt évek zárásakor, miben sikerült előrelépnünk négy év alatt, és melyik az a terület, ahol a leginkább várat magára az áttörés.

2016:

„A válogatott meseszerű Eb-szereplése után nyáron még az albán ezüstérmest sem tudta búcsúztatni a BL-selejtezőben a magyar bajnok Ferencváros, a kupacsapataink leszerepeltek a nemzetközi porondon, az NB I-es mérkőzéseket nagyrészt üres stadionokban rendezik meg, a válogatott amúgy sem vérmes vb-kvalifikációs esélyei pedig minimálisra zsugorodtak. Jelenleg sajnos úgy tűnik, néhány válogatott játékos külföldre szerződésén túl, semmit sem tudtunk kamatoztatni az Eb-szereplésből. Azt is mondhatjuk, minden maradt a régiben.”

2017:

„A válogatottnak voltak teljesen értékelhetetlen mérkőzései, mint például Andorrában vagy éppen Luxemburgban, és százalékos tekintetben (33 százalék) is az elmúlt tíz év leggyengébb esztendejét zárta az együttes. Arról nem is beszélve, hogy szokás szerint sajnos a nemzetközi kupacsapatainktól is láthattunk abszolút minősíthetetlen mérkőzéseket, produkciókat. Az Eb óta összesen tizennégyen debütáltak (ebből tizenketten Storcknál), a szakvezetők szakadatlanul keresték a jövő csapatát, a „távlati válogatottat” (ezt a kifejezést Bernd Storck vezette be a magyar futballba). Csak éppen nem találták, mert az elmúlt másfél év újoncai közül tízen maximum csak két meccsig jutottak, négynél tovább senki sem. A jelen magyar futballjának egyik rákfenéje: az éveken át tartó kiegyensúlyozott teljesítmény és a fokozatos fejlődés hiánya a fiatal labdarúgóknál. A fiatalabb korosztályokban nem látni azokat a játékosokat, akik évről évre fejlődve akár egyre erősebb bajnokságokban is helyt tudnának állni. Persze Szoboszlai Dominikban vagy éppen Sallói Dánielben azért lehet bízni, de összességében az a helyzet, hogy nem látni azt a generációt, amely legalább hasonló szintet meg tudna ütni, mint az Eb-n látott csapat. Dzsudzsák Balázsék ugyanis a 2012-es Eb selejtezői óta, vagyis négy sorozaton keresztül a selejtezőcsoportokban a harmadik helyet azért stabilan hozni tudták. Abban azonban egyáltalán nem lehetünk biztosak, hogy ez a következő négy selejtezőben is sikerül, ha szép lassan elfogynak a külföldön, erősebb bajnokságban edződő játékosaink.”

2018:

„Először is érdemes talán azzal kezdeni, hogy az a fajta hullámzó teljesítmény, amely idén jellemezte csapatainkat egy éven, vagy akár egy-két hónapon belül, még magyar mércével is ritkaságnak mondható. A válogatott Kazahsztántól elszenvedett hazai veresége (2–3) mindennek az alja volt. A kazahok a világranglista 136. helyezettjeként érkeztek Budapestre. Ez történelmi vereség volt, ugyanis a FIFA-világranglista 1993 óta íródó történetében ilyen alacsonyan jegyzett csapattól még sosem kaptunk ki hazai pályán. Aztán a nemzetközi porondon szereplő csapatainkat is kupán vágták egy kicsit az El- és BL-selejtezők első körében, ugyanis 28 év után először fordult elő, hogy négy magyar csapat is győzelem nélkül maradt az első héten. A visszavágók ugyan jobban sikerültek, de a Fradi így is búcsúzott, a Vidiről pedig nem gondoltuk volna, hogy a BL-ben a luxemburgi Dudelange ellen kínkeservvel kivívott továbbjutás után legalább az El-ben főtábláig eljuthat. Láss csodát, ilyen előzmények után a válogatott legyőzte a görögöket és legalább a 2. helyet megszerezte a Nemzetek Ligája-csoportjában, így az esetleg sikertelenül megvívott Eb-selejtezőkkel együtt is reménykedhet majd abban, hogy rájátszást vívhat az Eb-szereplésért, a Vidi pedig három párharcot megnyerve (és egyet elveszítve) bejutott az El csoportkörébe. Nagyon fontos tapasztalat: érdemes olyan edzőre bízni a válogatott irányítását, aki kívülről-belülről ismeri a magyar futballt, és ami nagyon fontos, kellően tiszteli is, van kézzelfogható eredménye, s olyan, külföldről importált pozitív mentalitással és tettvággyal érkezik, ami lendületet adhat a csapatnak. A Georges Leekenst váltó Marco Rossi tökéletesen megfelel a fentieknek. A további hasznos tanulságok pedig elsősorban a Vidihez és a nemzetközi kupacsapatainkhoz kötődnek: nem lehet például úgy nekivágni az európai szereplésnek, ahogy azt a nyáron a Fradi tette, hogy az első kör két meccse alatt rögtön öt olyan új szerzemény is a kezdő tizenegybe került, aki korábban csupán néhány közös edzésen vett részt.”   

2019:

„Vendégként 2016 októbere óta 13 mérkőzés alatt csak egyszer nyert nemzeti együttesünk, tíz vereség és két döntetlen mellett. Összességében tehát folytatódott az elmúlt évek hullámzó teljesítménye. Klubszinten, a nemzetközi porondon a Vidi tavalyi szerepléséhez hasonlóan a Ferencváros is szépen helytállt, kis híján tovább is jutott csoportjából, a fővárosiak a fehérváriakhoz hasonlóan magyar rekordot jelentő hét ponttal fejezték be a szereplésüket, viszont első magyar csapatként csupán egy vereséggel zártak a csoportban, idegenben egyszer sem kaptak ki – sem a csoportkörben, sem a selejtezők során. Többségében magyar kulcsjátékosokkal nincs esély a csoportkör elérésére, viszont a válogatott szempontjából már az is eredmény, ha egy-egy magyar fel tudja hívni magára a figyelmet és fejlődni tud a nemzetközi meccseken. Hogy a sor folytatódhasson és egyre több válogatott kerüljön ki a nemzetközi kupaszereplőktől, újra és újra el kell jutni a csoportkörig, valamint ki kell képezni, illetve meg kell találni azokat a magyar fiatalokat, akik valóban helyt tudnak állni a nemzetközi porondon. A magyar labdarúgás és egyben a válogatott előrelépésének kulcsa, hogy tudunk-e hosszú távon olyan labdarúgókat képezni, akik megállják a helyüket nemzetközi színtéren.”

A jelen és a jövő

Így érkeztünk el négy év alatt 2020-hoz. A fentiekből jól látszik, hogy például klubcsapataink, főképp a Ferencváros, tanultak a korábbi kudarcokból, és a nemzetközi kupakalandnak immár nem egy nyári keret átalakítás közepén vágnak neki, egy sor új játékossal, hanem kész csapattal. A kulcsembereket nem adják el a nyári selejtezők előtt, és már nemcsak ingyen igazolható vagy kölcsönben megszerzett labdarúgókat szerződtetnek, hanem a növekvő bevételekből egyre több, magyar szinten minőségi légióst vásárolnak ki a külföldi szerződéséből. A tudatosság, megfelelő szakmai munkával párosulva pedig sorozatban harmadszor eredményezett idén európai csoportkört. A válogatott pedig megtanult idegenben is tétmérkőzéseket nyerni, négyből három találkozón is győzött vendégként (köztük a bolgárok elleni pótselejtezőn), és ezúttal a korábbi évekhez képest nagyon is kiegyensúlyozott játékkal, 70.8 százalékos teljesítményt produkált (nyolc meccsen öt győzelem, két döntetlen, egy vereség).

 
A SIKERHEZ VEZETŐ ÚT – ELEMZÉSEK, STATISZTIKÁK
Rossi, Willi Orbán, Szoboszlai – a 22 éves csúcs és a hazai futballpiramis
45 pályára lépő Rossinál, 21-en az NB I-ből
Így jutott el az FTC a Partizani elleni vereségtől a BL-főtábláig!
A Ferencváros 200 helyet lépett előre Európában – a BL értéke

Valami viszont nem igazán változott: függetlenül a Lipcsében szereplő válogatottjainktól, a 2016-os Eb-től számolva Szoboszlai Dominik a negyedik magyar válogatott játékos Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország) és Sallai Roland (a Puskás Akadémiától előbb az olasz Palermóba, majd Ciprusra, onnan pedig a német élvonalbeli Freiburgba került) után, aki valamelyik európai topligába, illetve topligás klub első csapatához tudott szerződni (Schäfer András tartozhatna még ide, de az olasz Genoa első csapatában tétmeccsre még csak nem is nevezték). Négy év alatt négy topligába szerződő játékos, akik közül Lang és Nagy Ádám azóta már távozott is, rendkívül kevés. Persze van még egy-két fiatal reménységünk, akik még utánpótláskorúak, de az olasz Serie A-ban már megmutathatták magukat (például Balogh Botond és Horváth Krisztofer), viszont összességében az a helyzet, hogy a magyar futball négy év alatt nem igazán tudott olyan tehetséges fiatalokat felmutatni – Sallai után Szoboszlai lehet a kivétel –, akik a legerősebb európai bajnokságokban hely tudnak állni. Sőt, amíg tíz éve, Egervári Sándor időszakában nyolc válogatottunk is európai topligából érkezett, idén csak négyen mondhatták el ezt magukról, és Marco Rossi teljes kapitányi időszakában a pályára lépőknek csak a 46 százaléka volt légiós, az Egervári-érában viszont a 73 százalékot is meghaladta a légiósok aránya (73.5 százalék).

Persze hiába szerepel valaki külföldön, ha a klubjában alig játszik, akkor ugyanannyira nem tud nemzetközi rutint szerezni, mint az NB I-ből – ez volt az előző tíz év egyik nagy problémája. Viszont igazán nagy fejlődést csak úgy lehet elérni, ha a nemzetközi kupacsapatok sikeres szereplése és a válogatott egyre jobb eredményei a játékospiacon is éreztetik hatásukat, és egyre több labdarúgónk kap lehetőséget az európai topligákban. Jó példa erre a görög és a török válogatott: a görögök 1994-ben úgy jutottak ki első világbajnokságukra, hogy nem volt külföldön szereplő játékosuk, majd tíz évvel később úgy nyerték meg az Eb-t, hogy hét topligás kulcsjátékos is tagja volt a német szövetségi kapitány, Otto Rehhagel keretének. A törökök 1996-ban szintén topligás játékos nélkül vettek részt az első Európa-bajnokságukon, majd 2002-ben tíz topligás játékossal lettek bronzérmesek a világbajnokságon, de az elmúlt évek izlandi sikereiben is az európai topligákból érkező légiósok játszották a főszerepet.

Ahhoz, hogy a magyar futball idén tapasztalat fejlődése ne csak fellángolás legyen, a következő években a nemzetközi kupacsapatainkhoz és a válogatott játékához hasonló előrelépésre lesz szükség a játékospiacon is, hogy egyre több magyar bizonyítani tudjon a legerősebb európai bajnokságokban. Ez persze számos egyéb tényezőnek (melyek közül a legfontosabb a hatékony utánpótlás-nevelés) a megfelelő együtthatásaként érhető csak el. Ezen a téren pedig legalább annyira nehéz most rövid távon jelentős változásban bízni, mint amilyen nehéz volt elképzelni a kazahok elleni vereség után az újabb Eb-kvalifikációt vagy a Fradi Partizani elleni kiesése után a BL-csoportkört.

A magyar futball azonban 2016 óta már nem először bizonyította, hogy a mifelénk példátlan mértékű állami támogatás mellett képes csodákra. Ha ezt a szintet is sikerülne megugranunk, és a következő négy évben megdupláznánk a topligás futballistáink számát, akkor már reális célként tűzhetnék ki a világbajnoki szereplés kivívását is.

De ne szaladjunk ennyire előre, előbb tartsuk meg a már elért eredményeket, újra legyen csapatunk valamelyik kupa főtábláján, a válogatottunk pedig az izlandiak után az Eb-címvédő portugálok és a vb-címvédő franciák ellen is emelt fővel küzdje végig a 90 percet, immár a hazai Eb-meccseken, hogy ismét megtelhessen szurkolókkal a Körút, hogy 2016-hoz hasonlóan ismét összekapaszkodjanak a magyarok szerte a világon. Igen, a jelenlegi járványhelyzetben ezt nehéz elképzelni, de az idei futballőszünk is azt mutatja – érdemes hinnünk a csodákban...

2021.01.22 18:15:48

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

„Bízom abban, hogy lesz még alkalmam erős bajnokságban játszani, ám ehhez extrát kell nyújtanom.”

2021.01.18 23:36:20

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A Tanár úr, az 1938-ban vb-ezüstérmes Lázár Gyula haláláig hű maradt a Ferencvároshoz.

2021.01.14 23:34:16

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Ilyenkor persze mindent rózsaszín köd borít.

2021.01.11 09:56:13

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

„Isten hozta! Isten tartsa! Isten vezérelje Nagyméltóságodat, a magyar kultúra legfőbb őrét és a magyar sport hivatott vezérét!”