Rossi beérheti Egervárit, Mezey is közel; Szalai Ádám megelőzheti Benét

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 17:08
null
Szalai Ádám és Marco Rossi is folytathatja sorozatait, és újabb rekordokat dönthet meg a válogatottnál a novemberi vb-selejtezőkön (Fotó: Dömötör Csaba)
Marco Rossi szövetségi kapitány kedden hirdetett utoljára válogatott keretet ebben az évben. A San Marino és a Lengyelország elleni vb-selejtező előtt összegyűjtöttünk néhány, a kerethez és Rossi kapitányi munkásságához kötődő érdekességet, statisztikát.

 

♦ Marco Rossi szövetségi kapitány két olyan játékosnak küldött válogatott meghívót a novemberi selejtezők előtt, akik korábban még nem szerepeltek a felnőtt nemzeti csapatban. Az egyik Balogh Botond, aki Willi Orbán kiesése miatt már legutóbb, az angolok elleni meccset megelőzően is együtt készült a csapattal, a másik pedig Kiss Tamás, aki először kapott meghívót a trénertől.

♦ A magyar válogatott 2021-ben eddig 13 meccsen lépett pályára, ezeken a találkozókon 34 játékos szerepelt, közülük hatan – Bolla Bendegúz, Géresi Krisztián, Hahn János, Sallói Dániel, Schön Szabolcs, Tamás Márk – idén debütáltak. Marco Rossi 2018 óta tartó kapitányi időszakában 53 játékos játszott a nemzeti együttesben, közülük 21-en voltak újoncok. Ezek a számok nőhetnek kettővel Balogh és Kiss bevetése esetén. Szoboszlai Dominik után a 19 éves Balogh lehetne a második olyan játékos a Rossi-érában, aki 20 éves kora előtt lép először pályára a válogatottban (Szoboszlai 2019-ben 18 esztendősen debütált).

♦ Az elmúlt éveket nézve ritkaságnak számít, hogy Balogh, Kiss, Schön és Szoboszlai személyében négy utánpótláskorú játékos is szerepel a keretben – az életkoruk alapján mind a négyen játszhatnának még az U21-es válogatottban. Közülük Kiss, Schön és Szoboszlai együtt szerepelt a 2017-es U17-es Európa-bajnokságon, Balogh pedig 2019-ben járt U17-es Eb-n, majd ugyanabban az évben korosztályos világbajnokságon is.

♦ Marco Rossi 37 mérkőzés óta irányítja a válogatottat, az idén még hátralévő két meccsel eléri a 39-et. Legalább 39 mérkőzésen, megszakítás nélkül legutóbb Baróti Lajos irányította a nemzeti csapatot,1957 és 1966 között 80 meccsen vezette a válogatottat. Egyébként 37 mérkőzése is legutóbb Barótinak volt egyhuzamban, egy másik időszakában, 1975 és 1978 között. Rossi 2018 szeptemberében, tehát több mint három éve, Finnország ellen ült először a válogatott kispadján. Előtte több mint három évet legutóbb Egervári Sándor húzott le a magyar válogatott élén, ő 2010. augusztus és 2013. októbere között vezette a csapatot.

Marco Rossi 37 meccsen 16 győzelmet, 8 döntetlent és 13 vereséget számlál a válogatott élén. Amennyiben jövő héten legyőzzük itthon San Marinót, akkor meglesz a 17. siker –17-szer legutóbb Egervári Sándorral nyert a nemzeti csapat (nyolc döntetlen és kilenc vereség mellett). Más kérdés, hogy sorozatban, tétmérkőzéseken, olyan erős ellenfelekkel, mint Marco Rossi válogatottja, egyetlen kapitány sem találkozott az elmúlt három évtizedben. Rossi válogatottja három év alatt megmérkőzött a legutóbbi két világbajnokkal (Franciaország és Németország), a legutóbbi vb-ezüstérmessel (Horvátország), a 2016-os Európa-bajnokkal (Portugália) és a 2021-es Eb-döntőssel (Anglia) is – és hét meccsen hat pontot szerzett ellenük.

17-nél több győzelmet egy szövetségi kapitányi időszakban legutóbb Mezey György ért el 1983 és 1986 között 18-at (öt döntetlen és hét vereség mellett), máig ő az utolsó olyan kapitány, aki világbajnokságon is dirigálhatta a válogatottat. Ha San Marinót és Lengyelországot is megvernék Szalai Ádámék, akkor meglenne a 18 győzelem a Rossi-érában is.

♦ Ha pedig már a keretbe az októberi sérülése után visszatérő Szalai Ádám szóba került: a jelenlegi keretben ő a legtöbbszörös válogatott, 76-szor szerepelt eddig a nemzeti csapatban, amivel az örökrangsor 16. helyén áll. Ha a hátralévő két meccsen játszik, akkor a 12. helyre lép előre, megelőzve olyan klasszisokat, mint például Bene Ferenc és Fenyvesi Máté (76-76), és egy meccsre megközelítené a 79 válogatottsággal az örökrangsor 11. helyén álló Vanczák Vilmost. A listát Dzsudzsák Balázs (ő az egyetlen aktív labdarúgó a Szalai előtt állók közül) és Király Gábor vezeti 108-108 mérkőzéssel. A jelenlegi keretből Szalai Ádámot az 55-szörös válogatott Nagy Ádám követi.

♦ Szalai az örök-góllövőlistánToldi Gézával holtversenyben a 16–17. helyen áll25 góllal. Ha San Marino és Lengyelország ellen legalább egy gólt szerez, akkor beéri az elmúlt tíz év legeredményesebb játékosát, Gera Zoltánt, de ha kettőt érne el, akkor az elmúlt 25 év legeredményesebb válogatott csatárának vallhatná magát. Az elmúlt harminc évet nézve Kiprich József szerezte a legtöbb gólt, 1984 és 1995 között 28-at (70 meccsen).

A MAGYAR VÁLOGATOTT NOVEMBERI KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország) Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország),Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország),Loic Nego (Mol Fehérvár FC),Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kiss Tamás(SC Cambuur – Hollandia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

VB 2022, EURÓPAI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT
, 9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK

20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45:
Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 24– 3 +21 20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25– 8 +17 17
3. Albánia 8 5 3 11– 7 +4 15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1 11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12 6
6. San Marino8 8 1–32–31 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik