Vb 2022: visszatér a magyar válogatott csapatkapitánya!

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 14:20
null
Szalai Ádám ismét a válogatott keretében! (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-oldalán kedden a novemberi vb-selejtezőkre szóló válogatott keret kihirdetése előtt röviddel megjelent a hír, hogy Marco Rossi ismét számít az októberi selejtezőket sérülése miatt kihagyó csapatkapitányra, Szalai Ádámra, valamint hogy a Puskás Akadémiától a holland élvonalbeli Cambuurnak kölcsönadott Kiss Tamás is ott van a San Marino és Lengyelország elleni utolsó két világbajnoki selejtezőre készülő keretben.

A magyar válogatott keretébe visszatér a legutóbbi selejtezőket sérülése miatt kihagyó csapatkapitány, Szalai Ádám, valamint először kapott meghívót a holland SC Cambuurban kölcsönben szereplő Kiss Tamás.

„Kiss Tamásban megvan az a sebesség és robbanékonyság, amely a nemzetközi mérkőzésekhez szükséges, noha azon még dolgoznia kell, hogy ezen adottságait megfelelően kamatoztassa a mérkőzéseken” – idézte Marco Rossit a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-csatornája.

A csapatkapitányhoz hasonlóan visszatérő Varga Kevin – és az angolok ellen eltiltását letöltő Botka Endre – is, viszont kimaradt az októberi kerethez képest Nikolics Nemanja, Holender Filip, Sallai Roland és Varga Roland.

A válogatott keret tagjai vasárnap találkoznak majd Telkiben, de lesznek akik csak hétfőn, vagy kedden csatlakoznak csak a hétvégi klubkötelezettségeik miatt. A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nap múlva Lengyelországba látogat a világbajnoki selejtezősorozat zárásaként.

A magyar válogatottnak már csak matematikai esélye van a világbajnoki pótselejtezőt jelentő második hely elérésére, ám ez a matematikai sansz valójában sokkal inkább csak elméleti: amellett, hogy Marco Rossi válogatottja megnyeri a San Marino és Lengyelország elleni mérkőzéseit, az is kell, hogy jövő pénteken Andorra otthon tartsa a három pontot a lengyelek ellen, s közben Albánia se szerezzen egynél több pontot az utolsó két mérkőzésén.

A MAGYAR VÁLOGATOTT NOVEMBERI KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország),Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország).

Frissítés (11.04): Bolla Bendegúz megsérült, Spandler Csaba (Puskás Akadémia) váltotta a keretben.

A VÁLOGATOTT KERETHIRDETÉSE ÉS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA


VB 2022, EURÓPAI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT
, 9. FORDULÓ
NOVEMBER 12., PÉNTEK

20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45:
Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ
NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 24– 3 +21 20
2. Lengyelország 8 5 2 1 25– 8 +17 17
3. Albánia 8 5 3 11– 7 +4 15
4. MAGYARORSZÁG 8 3 2 3 13–12 +1 11
5. Andorra 8 2 6 7–19 –12 6
6. San Marino8 8 1–32–31 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik