Hogyan lehet Lewandowskit bosszantani; hova lövi a tizenegyest? Mutatjuk!

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 15:28
null
Lewandowski a szerdai edzésen mosolygós kedvében volt, hamarosan kiderül, a magyar védelemnek sikerül-e elrontania a hangulatát (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki, Lengyelország elleni világbajnoki selejtezőjével kapcsolatban az egyik leggyakrabban elhangzott kérdés, hogy a mieink hogyan tudnák megállítani a világ egyik legjobb támadóját, Robert Lewandowskit. Rózant Janó, az egyéni képzéssel és labdarúgók elemzésével foglalkozó Neofutball vezetőedzője csaknem százoldalas anyagot állított össze a lengyel klasszis játékáról, a szerkesztőségünknek is elküldött elemzésből szemezgetünk. 

Nem szereti ha hozzáérnek

Robert Lewandowski egyértelműen kerüli a védőket, nem szereti, ha hozzáérnek. Ez az egész játékára jellemző a pálya teljes területén, de a tizenhatoson belül kifejezetten igaz.

Ahogy Huszti Gergely edzőkollégám fogalmaz: „Ha nem látod Lewandowskit, akkor biztos lehetsz benne, hogy mögötted van!” Kiegészítésként annyit érdemes hozzátennünk, hogy vagy mögötted vagy visszább tőled.

Sokféle ellenszer létezhet Lewandowski játékára csapatszinten és egyéni szinten is. Az persze más kérdés, hogy mennyire lehet ezeket kivitelezni a mérkőzéseken ellenfélként. Lássunk példát utóbbira részleteiben is.

Egyénileg a legkézenfekvőbb, ha a tizenhatoson belül követő emberfogást alkalmazunk ellene úgy, hogy folyamatosan hozzáérünk, amikor olyan csapattársánál van a labda, aki megjátszhatja őt. Erre a két legegyszerűbb védőtechnika a „V” technika és az egykezes megtámasztás. Ezek mellett nyilván előny, ha a két védő, aki közé Lewandowski próbál helyezkedni, közel áll egymáshoz.

A „V” technikának a lényege, hogy a két kezünket nagyjából vízszintesen „V” alakba a támadó köré tesszük úgy, hogy egyszerre látjuk Lewandowskit és a labdát is. Ezzel elérjük, hogy bármerre is indulna, a kezünkkel tudjuk irányítani a mozgását, és bármikor jobb helyzetbe tudjuk magunkat hozni hozzá képest.

Az egykezes megtámasztást akkor használjuk, ha két külön oldalunkon van a labda és a támadó. Azzal, hogy megtámasztjuk a kezünkkel (lehetőleg a vállunkkal, és a karunkkal átkaroljuk) szintén tudjuk szabályozni a lengyel támadó mozgását. Ezeket a technikákat elég akkor használnunk, ha olyan játékosnál van a labda, aki közvetlenül megjátszhatja Lewandowskit.

Példa a „V” technikára (a képeket videókból vágtuk ki, hogy a megfelelő pillanatokat tudjuk illusztrálni):

A 2017-es Real Madrid–Bayern München mérkőzésen Nacho sokszor a „V” technika használatával kergette őrületbe Lewandowskit. Amikor olyan játékosnál volt a labda, aki közvetlenül megjátszhatja a lengyel támadót, akkor gyakran szabályozta a mozgását a „V” technikával, méghozzá nagy sikerrel.
A 2017-es Real Madrid–Bayern München mérkőzésen Nacho sokszor a „V” technika használatával kergette őrületbe Lewandowskit. Amikor olyan játékosnál volt a labda, aki közvetlenül megjátszhatja a lengyel támadót, akkor gyakran szabályozta a mozgását a „V” technikával, méghozzá nagy sikerrel.
Sergio Ramos többször az egykezes megtámasztást használta Lewandowski ellen, amikor olyan ellenfélnél volt a labda, aki közvetlenül bejátszhatja neki. Ha a támadó úgy helyezkedik, hogy nem látjuk egyszerre őt és a labdát is, akkor mindenképp érdemes ezt használnunk ellene. Ezzel azt érjük el, hogy ha mögénk akar befutni, akkor is érezzük őt, és vissza tudjuk tartani. Viszont ha elénk indul be, akkor meg a szabad kezünkkel vissza tudjuk fogni a szabad mozgását, hasonlóan a „V” technikához.
Sergio Ramos többször az egykezes megtámasztást használta Lewandowski ellen, amikor olyan ellenfélnél volt a labda, aki közvetlenül bejátszhatja neki. Ha a támadó úgy helyezkedik, hogy nem látjuk egyszerre őt és a labdát is, akkor mindenképp érdemes ezt használnunk ellene. Ezzel azt érjük el, hogy ha mögénk akar befutni, akkor is érezzük őt, és vissza tudjuk tartani. Viszont ha elénk indul be, akkor meg a szabad kezünkkel vissza tudjuk fogni a szabad mozgását, hasonlóan a „V” technikához.

Az biztos, hogy Lewandowski egyértelműen kerüli a védők érintéseit, igyekszik szabadon helyezkedni. A következő videó erre tökéletes bizonyíték: a lengyel valamennyi Bundesliga-gólja látható benne. A videón látható esetek több mint 90 százalékában hozzá sem érnek a védők. A 251 gólból három olyan eset volt, amikor a védők hasonló technikát próbáltak alkalmazni ellene, mint az itt leírtak, ez csupán 1.2 százalékot jelent.

Kiszámítható tizenegyesek: így lehet előre megmondani, hogy Lewandowski melyik oldalra lövi a büntetőt!

A lengyel támadó szinte minden esetben figyeli a kapus mozgását a büntetőrúgásai közben. Azt várja, hogy a kapus elmozdul-e, mielőtt leteszi a támaszkodó lábát. Amennyiben elmozdul a kapus, úgy ellentétesen lövi a labdát hozzá képest. Legkésőbb addig eldönti, melyik oldalt veszi célba, mire leteszi a földre a támaszkodó lábát, attól függetlenül, hogy a kapus elmozdult-e vagy nem.

Lewandowski nekifut és nézi a kapust
Lewandowski nekifut és nézi a kapust
még mindig nézi...
még mindig nézi...
itt már eldöntötte hova rúgja
itt már eldöntötte hova rúgja

Szóval megállapíthatjuk, hogy a támaszkodó láb letétele előtt hiába mozdul vagy ugrik el a kapus. Ha így tesz, akkor gól lesz a vége.

Ugyanakkor, ha ezt kivárjuk, akkor szinte biztosra tudni fogjuk még a lövés előtt, hogy a támadó hová lövi a labdát!

A legtöbb játékosra igaz, hogy csak a tekintetével, csípőjével, mozgásával próbálja becsapni a kapust a lövés előtt, de a támaszkodó lábára senki sem figyel. Pedig sok esetben ez előre elárulja a lövő játékos valódi szándékát.

Amikor a játékos leteszi a támaszkodó lábát, és lövésre lendíti a másikat, akkor csak azt kell megnéznünk, hogy a támaszkodó lábának lábfeje a „hosszú” kapufa mellé néz-e, vagy sem. Ezt oldalsó kameranézetből nem igazán lehet látni, de a kapus tisztán látja, az ő szemszögéből jól látható.

Lewandowski esetében ha a „hosszú” kapufa mellé néz a lábfeje, akkor a „hosszút” rúgja. Ha a kapura néz a támaszkodó lábának lábfeje, akkor nagyon nagy eséllyel a „rövidet” rúgja, vagy középre. Viszont karrierje során kevés büntetőt lőtt középre, így jó eséllyel a „rövidre” rúgja ebben az esetben.

Lewandowski lábfeje a kapufa mellé mutat, vagyis a saját szempontjából jobbra rúgja (a kapus szemszögéből balra). Ha ide rúgja, akkor a „hosszút” rúgja az egyszerűbb fogalmazás kedvéért.
Lewandowski lábfeje a kapufa mellé mutat, vagyis a saját szempontjából jobbra rúgja (a kapus szemszögéből balra). Ha ide rúgja, akkor a „hosszút” rúgja az egyszerűbb fogalmazás kedvéért.
Lewandowski támaszkodó lábának a lábfeje a kapura mutat, így a saját nézőpontjából balra (ritkán középre) rúgja (a kapus nézőpontjából jobbra). Ha ide rúgja, akkor a „rövidet vagy közepet” rúgja az egyszerűbb fogalmazás kedvéért.
Lewandowski támaszkodó lábának a lábfeje a kapura mutat, így a saját nézőpontjából balra (ritkán középre) rúgja (a kapus nézőpontjából jobbra). Ha ide rúgja, akkor a „rövidet vagy közepet” rúgja az egyszerűbb fogalmazás kedvéért.

Tekintsen meg ön is néhány Lewandowski-büntetőt, és tippelje meg a fentiek alapján, melyik oldalt választja a lengyel csatár! Hosszú, rövid vagy közép? Alul megtalálja a megoldásokat is!

1.



2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

Íme a 11-esek videón is:

Megoldások:

1. hosszú

2. rövid

3. közép

4. hosszú

5. rövid

6. hosszú

7. hosszú

8. hosszú

9. rövid

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
AZ I-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.45: MAGYARORSZÁG–Lengyelország
Budapest, Puskás Aréna. Vezeti: Brych (német)

20.45: Anglia–San Marino
20.45: Andorra–Albánia

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos* (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (FTC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip* (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (FTC)
Támadók: Géresi Krisztián (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
*Sérült.

A LENGYEL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Lukasz Fabianski (West Ham United – Anglia), Lukasz Skorupski (Bologna– Olaszország), Wojciech Szczesny (Juventus– Olaszország)
Védők:
Jan Bednarek (Southampton – Anglia), Bartosz Bereszynski (Sampdoria– Olaszország), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona– Olaszország), Kamil Glik (Benevento – Olaszország), Michal Helik (Barnsley FC – Anglia), Kamil Piatkowski (Raków Czestochowa), Arkadiusz Reca (Crotone – Olaszország), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Középpályások:
Rafal Augustyniak (FK Ural – Oroszország), Kamil Grosicki (West Bromwich Albion– Anglia), Kamil Józwiak (Derby County– Anglia),Sebastian Kowalczyk (Pogon Szczecin), Kacper Kozlowski (Pogon Szczecin), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Jakub Moder (Brighton & Hove Albion– Anglia), Przemyslaw Placheta (Norwich City– Anglia), Bartosz Slisz (Legia Warszawa), Sebastian Szymanski (Dinamo Moszkva – Oroszország), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország)
Támadók:
Robert Lewandowski (Bayern München – Németország), Arkadiusz Milik (Olympique Marseille – Franciaország), Krzysztof Piatek (Hertha BSC – Németország), Karol Swiderski (PAOK – Görögország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik