Ha feltesszük a kérdést, miért lett Albert Flórián csatár, magától értetődő a válasz, amelyet ő adott a Kiss László által sajtó alá rendezett Életem a Fradi című önéletrajzi könyvében.
„Mindenki csatár akart lenni, Puskás meg Hidegkuti, védeni csak egy-két »elvetemültnek« jutott eszébe, aki aztán egyest varratott édesanyjával a pulóvere hátára. A többi meg, ha tehette, kilencest. Mert hát csak a középcsatár volt a csatárok csatára, a játékosok játékosa, a császár, a király, elvégre, aki gólt lő, annak a legnagyobb a becsülete.”
| Az 1966-os vb-n, a magyar–brazilon (3:1) Albert Flórián nem talált a kapuba, viszont a Daily Telegraph így méltatta: „Albert olyan teljesítményt nyújtott, amelyet a vb-n aligha tud majd valaki túlszárnyalni. Albert volt a sztárja ennek a nagyszerű futballparádénak.” A The Sun szerint: „Albert Flórián valóságos futballzsonglőr, a mérkőzés kiemelkedő egyénisége volt.” A France Football 1967. december 26-án, az aranylabdást méltató cikkében („Intelligens, elegáns, a legkiválóbbak közül való”) Robert Vergne többek között így dicsérte a magyar–brazil kapcsán: „Még egy húszéves pályafutás során is ritkán adódik alkalom, hogy ilyen tökéletes teljesítményt láthassunk, mint amilyet a magyar játékos bemutatott. Hiszen nemcsak Albert maga volt rendkívüli, még inkább az, ahogyan teljesítményével társaira ténylegesen hatni tudott. (...) Ezen a napon a társak tehetségesek voltak, mesterük pedig zseniális.” |
Albert – akinek az Aranycsapat jobbösszekötője, Kocsis Sándor volt a példaképe – 1958. november 2-án játszott először az NB I-ben, mindössze 17 évesen és 47 naposan. A Diósgyőr ellen 3:1-re megnyert találkozón rögtön két gólt szerzett. Tátrai Sándor edző azért vitte fel a felnőttkeretbe, mert az idényt rosszul kezdte az együttes. A középcsatár 1:1 után két gólt lőtt (az egyiket kapásból, a másikat cselsorozat után), a Népsport pedig: „Albert a mérkőzés legnagyobb részében kevés támogatást kapott társaitól, de fokozatosan belelendült a játékba, s két gólja is bizonyítja, hogy tehetséges csatár.”
A tavaszi szezonban március elsején a Haladás ellen (2:0) a második gól szerzője, „Alberttől néhány igazi klasszisra emlékeztető megoldást lehetett látni.” Két héttel első válogatottsága előtt az Ú. Dózsa 4:3-ra legyőzte az FTC-t, a center két gólja sem segített, más kérdés, hogy az értékelés kiemelte: „Albert az első félidőben nem találta a helyét. (…) A második félidőben azonban a csapat legjobb játékosává nőtt fel. (…) Góljaiért külön dicséretet érdemel.”
A válogatottban 1959. június 28-án mutatkozott be a svédek ellen.
„Albertet féltettük első válogatott mérkőzésén (…) azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, két gól előkészítésében is benne volt.”
| Barátok és játékostársak emlékeznek a 80 éve született Albert Flóriánra |
| Az aranylabdás Albert Flórián legemlékezetesebb képei |
| A Császár – Malonyai Péter publicisztikája |
Nem véletlen, hogy a lap úgy vélte, ha a 18 esztendős labdarúgó továbbra is fejlődik, válogatottunknak nem lesznek középcsatárgondjai. Nem mellékesen ezen a találkozón állt össze a Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi ötös fogat. Jugoszlávia ellen Belgrádban 4:2-re győztünk (1959. október 11., Belgrád), „Albert minden elismerést megérdemel, hiszen mesterhármasával döntő részese volt a győzelemnek.”
Az NSZK elleni 4:3-as siker során (1959. november 8., Népstadion) pazar gólt lőtt, őt védőt (!) cselezett ki.
„Igyekezett kiszolgálni társait. Emellett, egyszer-másszor igen jó egyéni alakítással vonta magára a figyelmet. Gólja ragyogó csatárteljesítmény volt.”
Érdemes a Képes Sportot is idézni:
„A félpályáról induló Albert végigcselezte az egész német védelmet, nehéz szögből egy olyan káprázatos gólt lőtt, amitől szinte elámult a közönség.”
Nemcsak a jugoszlávok ellen volt többgólos: megállíthatatlan volt a BVSC ellen (1959. november 15., 5:1), mind a négy gólját fejesből érte el („Albertet pompás egyéni megoldásai és négy fejes gólja dicséri”), az FTC–Dorog (1960. március 6., 7:1) meccsen is négyszer talált a kapuba („egészen kiemelkedően játszott”) . A Haladás ellen (1960. június 12., 2:0) egyet fejjel, egyet lábbal szerzett, a Csepel elleni duplájával (1960. június 26., 2:1) gólkirály lett 27 góllal. Az év végén azonban mindezt felülmúlta, a DVSC 7:0-s legyőzéséből (1960. december 11., Üllői út) hat gól az övé!
Ne feledjük, 1960-ban a Rómában az olimpiai bronzérmes együttes tagja (5 meccs/5 gól), a pesti magyar–angolon (május 22., Népstadion, 2:0) mindkét gólunkat ő vágta be ( „Két góljával jelentős részesévé vált a győzelemnek”), de az egyik és – ha van ilyen kategória – talán legfontosabb gólját ugyancsak az angoloknak lőtte az 1962-es chilei vb-n, a DPA hírügynökség így áradozott:
„Albert, a fiatal középcsatár, kivételes klasszis. A gól előtt páratlan hidegvérrel cselezte ki ellenfeleit, arra is volt ideje, hogy Springettet, az angol kapust lefektesse, majd hihetetlen könnyedséggel és eleganciával juttatta a labdát a hálóba.”
Nyertünk 2:1-re, majd Flóri három góljával 6:1-re Bulgária ellen – a La Nación ezt írta: „A mezőny legjobbja Albert volt, akit fogtak ugyan, de azt csinált, amit akart, és három gólt rúgott.” Albert négy góljával a torna társgólkirálya lett ötödmagával.
Hazai vizeken is remekelt, az FTC–Pécs (1964. április 19., Népstadion, 3:2) meccsen mindhárom gól az ő nevéhez fűződik, hármat szerzett az Újpest ellen 4:1-re megnyert mérkőzésen is (1964. május 27.). Két hét múlva (június 7.) az FTC–Tatabánya 6:1-es találkozón négy Albert-gól született, de a Népsport csupán annyit jegyzett meg, hogy ő is lendítője volt a csatársor játékának… A Fradi–Vasason (1965. április 14., 2:1) duplázott, a Győr elleni 6:2-nél (augusztus 15.) három, az FTC–Pécs (5:2) meccsen (szeptember 26.) négy, a 6:1-es FTC–MTK-n (október 24.) három gólt szerzett, de a válogatott találkozókon is ment neki.
A francia–magyar (1:3) Eb-negyeddöntő (1964. április 25., Párizs) után a tudósító így látta:
„Albert nagyszerűen megértette magát Tichyvel. Sokat mozgott, nem önzősködött, küzdőképességével sem volt baj, és társait gyakran tudta veszélyes helyzetbe hozni.”
A magyar–csehszlovákon (1964. október 11., Népstadion, 2:2) kétgólos, akárcsak a jugoszlávokkal szemben (október 25., 2:1): „Albert volt a csatársor legjobbja, (...) két góljával a győzelem fő részese. Különösen a második előtt ismerte fel nagyszerűen a helyzetet.”
A magyar–olaszon (1965. június 27., Népstadion, 2:1) „a gólja előtt hidegvérrel tájékozódott, s látszott rajta, hogy tudatosan használja ki a helyzetet”.
A nemzetközi kupamérkőzéseken sem maradt adós a gólokkal. Noha a Juventus ellen 1:0-ra megnyert 1965-ös VVK-döntőben Fenyvesi Máté fejese döntött, a sorozatban eredményes volt. A Wiener SC Népstadionbeli legyőzését követően (1964. november 18., Népstadion, 2:0) Mészáros József edző dicsérte a kétgólos csatárt: „Ezen a találkozón Albert nagyszerű játéka és góljai döntőek voltak.”
A finálé felé vezető úton az AS Roma elleni egyetlen gól is az ő nevéhez fűződött. Már a következő BEK-sorozatban az izlandi Keflavíkot Flóri öt góljával 9:1-re verte meg a Fradi (1965. szeptember 8.), a találkozó végén az ellenfél játékosai sorfalat álltak a játékoskijáróban, hogy megtapsolják a centert.
A Dunaújváros (1966. március 20., 2:0) és a Bp. Honvéd ellen (1966. június 12., 3:1) 2–2 gólt jegyzett, az Örgryte Göteborg elleni VVK meccsen (november 2., 7:1) négyet, Dalnoki Jenő búcsúmeccsén az Ózd ellen (november 20., 6:0) ötöt! A Császár ritkán rúgott bombagólt, az egyiket éppen az Ú. Dózsának vágta be a Népstadionban 18 méterről (1967. április 16., 3:0). A VVK-ban az Athleticet mindkétszer 2:1-re verte meg a Fradi, itthon Albert fejelte az első gólt. Az 1968-as bajnoki aranyéremhez nyerni kellett a Fradinak Győrben (1968. december 15.), s 2:2 után Albert fejjel szerezte a győztes gólt a Fraditól azon a mérkőzésen búcsúzó Fenyvesi Máté beadásából. A válogatottban utolsó gólját a csehszlovákok elleni vb-selejtezőben (1969. május 25., Népstadion, 2:0) érte el fejjel.
Súlyos koppenhágai sérülését követően 1970-ben visszatért, első bajnoki gólja a Dunaújváros ellen született idegenben (1970. május 6., 1:1). A válogatottban is helyet kapott, de a kapuba már nem talált be. A négyszeres bajnok (1963, 1964, 1967, 1968) és háromszoros gólkirály (1960: 27 gól; 1961: 21 gól; 1965: 27 gól) klubjában a ZTE elleni bajnokin (1974. március 17., Népstadion) búcsúzott a játéktól csereként, a 78. percben kilépett a védők közül, Déri László mellett elhúzva a labdát, a kapuba lőtt, beállítva a 3–0-s végeredményt.
„Első NB I-es találkozómon ugyanezen a pályán rúgtam az első, majd a második gólomat... Most csak egyet sikerült, de ezt sem fogom soha elfelejteni.”
VIDEÓN ALBERT FLÓRIÁN ÖSSZES VÁLOGATOTT GÓLJA
