H. Á. 2021.06.08 23:17 Frissítve: 2021.06.09 00:35

Válogatott: Gyerekkoromban erről álmodtam… – Bogdán Ádám

Amint arról beszámoltunk, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését, s az Írország elleni gól nélküli döntetlent értékelték a pályára lépő labdarúgók közül többen is az M4 Sport kamerája előtt.

 

Bogdán Ádám öt év után szerepelt újra a válogatottban
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Török Attila)

Az írek elleni válogatott mérkőzés nagy visszatérője Bogdán Ádám volt, aki 2016 márciusa után léphetett ismét pályára a nemzeti csapatban – a 63. percben beállt Gulácsi Péter helyére, s öt perccel később máris nagy védést kellett bemutatnia, amikor Adam Idah lövését tolta oldalra.

 
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG MENETRENDJE
A RÉSZTVEVŐ VÁLOGATOTTAK KERETEI 
A FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK MENETRENDJE, EREDMÉNYEI

„Jól eltalált lövés volt, de védhető, és sikerült is jó helyre tolnom. De ez csak egy zárójeles félmondat, mert rettentő boldog vagyok, hogy sikerült növelnem a válogatott mérkőzéseim számát. Öt év után, ez egészen hihetetlen. Az elmúlt egy-két hónap számomra egy igazi flow-élmény. Rettentően jó közösségbe kerültem a Fradinál is, meg itt is, és élvezem minden percét. Azt hiszem, gyerekkoromban erről álmodtam, hogy újra pályára léphetek válogatott mezben, s egy hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülhetek” – fogalmazott Bogdán Ádám a találkozót közvetítő M4 Sportnak a meccs lefújását követően, s kitért arra is, hogy milyen hangulatot varázsoltak a szurkolók a stadionba.

„Bemelegítő meccsek voltak ezek nekünk is, a szurkolóknak is, de azt gondolom, hogy meg kell őrizni azt a hangulatot és miliőt, ami most körülveszi a csapatot. Majdnem azt mondtam, hogy ezt a momentumot, de ez már hosszú ideje tart és körülveszi a csapatot, s rengeteget küzdöttünk is érte. Sokat köszönhetünk a szurkolóknak, és úgy vélem, így kell küzdenünk, hogy megháláljuk nekik azt a bizalmat, amit felénk mutatnak a drukkerek már nagyon régóta” – zárta mondandóját a Ferencváros kapusa.

„Felkészülési mérkőzés volt, de mind tudtuk, hogy ez jelentette nekünk a főpróbát, úgy is álltunk hozzá, hiszen egy hét múlva már jön a portugálok elleni Eb-meccs. Mentálisan egy kicsit nehezebb ilyenkor száz százalékon égni, viszont külön motiválni senkit nem kell, mert mindenki be akarja verekedni magát a jövő heti kezdő tizenegybe. Ettől függetlenül azért éreztem, hogy egy-két helyen még akadozott a gépezet, ám ezt a jövő hétig ki tudjuk javítani” – fogalmazott Nagy Ádám a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak.

LOIC NEGO
Csak a gól hiányzott ebből a meccsből, pedig voltak lehetőségeink. Nagyon remélem, hogy a következő mérkőzésen sikeresek leszünk elöl. Sokat mozgattuk a labdát, de az írek nagy erőket mozgattak a középpályán, ennek ellenére viszont a sok mozgással sikerült azért helyzeteket kialakítani, úgyhogy tényleg csak a gól hiányzott a játékunkból ma. Számomra most ez a hét a fontos, hogy Portugália ellen megfelelően felkészüljünk. A franciák elleni találkozóról majd később beszélünk, ez most még nem foglalkoztat – jelentette ki a korábbi francia utánpótlás-válogatott Nego, aki az írek ellen 11. alkalommal szerepelt a magyar nemzeti tizenegyben.

Az immár 48-szoros válogatott középpályás a találkozót követően kisebb sérüléséről is szót ejtett.

„Már az előző, Ciprus elleni meccsen is játszottam néhány percet a végén, úgyhogy az az izomfáradtság már a múlté. Egy-két napot hagytam csak ki óvatosságból. Ma már csupán egy fáradtság volt a vége felé, de az is csak annak következtében, hogy az elmúlt időszakban azért elég rendesen kapjuk az edzésterhelést, persze ez része a hosszú felkészülési időszaknak” – oszlatta el a kételyeket a Bristol City középpályása.

Nagy Ádám azok közé tartozik, akik már a 2016-os Európa-bajnokságon is szerepeltek – mindössze a portugálok elleni mérkőzést hagyta ki öt éve –, így van összehasonlítási alapja a mostani és az akkori keretet illetően.

„Végbement egy generációváltás, és ezzel a generációval, az új arculatú válogatottal most tudjuk majd letenni a névjegyünket az európai porondon. Az ugyanis egy dolog, hogy az elmúlt időszakban azért szépen meneteltünk – például – a Nemzetek Ligájában, de mégiscsak az Európa-bajnokság lesz az, amit az egész világ figyel. Nagyon bízom a csapatban, és nagyon várom, hogy elkezdjük és bizonyítsunk” – fogalmazott a középpályás.

Az Eb-n való szereplés jelentette szakmai kihívások mellett a 25 éves Nagynak a magánéletében nagy változás állt be a héten, amikor hétfőn megszületett az első gyermeke.

„Még kavarognak bennünk az érzelmek, nagyon boldogok vagyunk mindannyian, leírhatatlan érzés, és biztos vagyok benne, hogy ez engem pluszban még motiválni fog az Európa-bajnokság alatt” – mondta fülig érő mosollyal az ifjú apuka.

EB 2020, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 9 000 néző. V: Stefanski (lengyel)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi (Bogdán, 63.) – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla (Lovrencsics, a szünetben), Kleinheisler (Nego, 63.), Nagy Á., Schäfer, Fiola (Hahn, 79.) – Szalai Á. (Schön, 88.), Varga R. (Varga K, a szünetben) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÍRORSZÁG: Bazunu (Kelleher, a szünetben) – Duffy, Egan, D. O'Shea – Doherty, Knight (Ogbene, 89.), Cullen, Hourihane (Molumby, 56.), McClean (Manning, 85.) – Parrott (Horgan, 56.), Idah (Collins, 89.) Szövetségi kapitány: Stephen Kenny

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashatnak.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-RE KÉSZÜLŐ 26 FŐS KERETE
KAPUSOK: 
Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
 Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz) 

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália  
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország  
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország  
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország  
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország  
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország 
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

 

2021.07.20 14:03:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Noha a magyar futballválogatott gyengélkedett, a vezetők nem mondták le a brazilok riói meghívását.

2021.07.15 22:41:39

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

2021.07.15 22:14:35

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből.

2021.07.14 23:11:43

Magyar válogatott KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Tökéletesen behatárolható a profi labdarúgásban betöltött szerepe.