Bolgár–magyar: Kényszerűen tudomásul vettük a döntést – Csányi Sándor az NS-nek

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.11.06. 18:30
null
Csányi Sándor szerint a magyar szövetségnek nincs választása (Fotó: MLSZ/Baricsa Gábor)
A Nemzeti Sport megkérdezte Csányi Sándort, az MLSZ elnökét a bolgár szövetség ama döntéséről, amely szerint Bulgária zárt kapuk mögött játssza a november közepi, Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőjét.

 

„A bolgár szövetség arról tájékoztatta az UEFA-t, az UEFA pedig a magyar szövetséget, hogy a bolgár rendőrség nem tudja garantálni a mérkőzés zavartalan megrendezését, és csak nézők nélkül és Szófián kívül engedélyezi a mérkőzés megtartását. Az MLSZ az első perctől kezdve a leghatározottabban jelezte, hogy nem értünk egyet a változtatással, és számunkra kiemelten fontos a magyar szurkolók jelenléte a stadionban – mondta Csányi Sándor a Nemzeti Sportnak. – Az UEFA azonban azt közölte, hogy csak rendőrségi engedély birtokában tarthatják meg a mérkőzést, és az új feltételek megfelelnek a helyszínekre vonatkozó előírásoknak, így az MLSZ-nek a szabályok szerint nincs módja elutasítani az UEFA döntését. Ha ezek után esetleg nem veszünk részt a mérkőzésen, akkor 3–0-s bolgár győzelemmel írják jóvá az eredményt, és további büntetés is várhat a magyar csapatra. Mindezek ismeretében – továbbá hangsúlyozottan a magyar csapat játékosainak a védelmében is –, kényszerűen tudomásul vettük a döntést. Bár a meccsélményt nem lehet visszaadni, az MLSZ mindent megtesz, hogy a szurkolók kártalanítása rendben, igazságosan megtörténjen.”

Az MLSZ délutáni a közleményében azt tanácsolta a szurkolóknak, hogy „a hivatalos iratok gondos megőrzése mellett mondják le az esetlegesen már megvásárolt repülő- és vonatjegyeket, valamint szállásfoglalásukat, és kérjék vissza azok árát. Az MLSZ felvette a kapcsolatot az érintett légitársaságokkal annak érdekében, hogy ez a folyamat megfelelő ütemben menjen végbe. Amennyiben valakinek nehézsége van a fentiek szerinti eljárásban, az alábbi e-mail címen jelezheti azt az MLSZ felé: [email protected].”

Legfrissebb hírek

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

A nép akarata – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.25. 23:16

Csányi Sándor: Bízzunk Rossiban, úgy gondolom, meg tudja oldani ezt a helyzetet

Magyar válogatott
2025.11.25. 18:50

Csányi Sándor: Egyelőre nem nagyon tudok hibáztatni senkit

Magyar válogatott
2025.11.16. 19:33

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04
Ezek is érdekelhetik