Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Még gyógyul a bal válla a műtét után Leimeter Dórának, de rögzített karral is kilátogatott Szolnokra, hogy támogassa válogatott csapattársait a Hollandia elleni felkészülési mérkőzésen. Cseh Sándor tanítványai kétszer is megmérkőznek a holland együttessel, amely ugyancsak a július 22–26 között sorra kerülő sydneyi világkupadöntőre készül, és amely februárban, a madeirai Európa-bajnokság döntőjében ötméteresek után múlta felül a mieinket. A második barátságos meccs a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában lesz csütörtökön, szintén 19 órától.
Visszatérve Szolnokra: Faragó Kamilla előbb ötméteresből, aztán emberfórból alakított ki 2–0-s előnyt kétpercnyi játék után, majd Maartje Keuning nem hibázott kettős emberelőnyben. Ezután jó védekezést mutattak be a hollandok, így hiába dobta kapufára Lola Moolhuijzen csapata első büntetőjét (ő volt egyébként, aki a mindent eldöntő ötöst belőtte az Eb-fináléban), Marit van der Weijden nem sokkal később a másodikat már értékesítette, amellyel ellenfelünk egyenlített. Lendvay Zoé a negyed végén villámgyorsan kihasznált egy fórt, így az első negyed végén mégis a mieink vezettek, Tiba Panna góljával megint plusz kettő volt ide, ám utána az ellenfél megint felpörgött, és egy perc alatt egalizált – a nagyszünetben is 5–5 volt az állás.
Golopencza Szonja többször is kivédett emberhátrányos szituációkat, őt a második félidőre Torma Luca váltotta, aki nemegyszer szintén bravúrral védett. Elöl nagyon összeállt a játék, Varró Eszter villámgyorsan juttatta ismét vezetéshez a mieinket a fordulás utáni első támadásunkból, majd Alaksza Kinga és Vályi Vanda révén már hárommal vezettünk. Innen már nem tudott közel kerülni az ellenfél – a negyedik negyed elején Torma nagy védés után indította a megúszó, majd gólt szerző Vályit, hamarosan Hajdú Kata egymaga talált be háromszor másfél percen belül, ekkor volt a legnagyobb a különbség (14–8). Hollandia már csak zárkózni tudott, a magyar válogatott végül 14–10-es, biztos sikerrel zárta a szolnoki kirándulást.
VÍZILABDA
Női válogatott felkészülési mérkőzés, Szolnok
Magyarország–Hollandia 14–10 (3–2, 2–3, 4–1, 5–4)
Szolnok, 200 néző. V: Sajben, Ercse.
MAGYARORSZÁG: GOLOPENCZA SZ. – Szilágyi D., VÁLYI V. 2, Sümegi, Dömsödi Dalma, FARAGÓ K. 2, Tiba 1. Csere: Torma (kapus), VARRÓ 2, Lendvay 1, Kardos D., Alaksza 1, Horváth Zs. 1, HAJDÚ K. 4. Edző: Cseh Sándor
HOLLANDIA: Aarts – L. Rogge 1, Bosveld, B. Rogge 1, Joustra 1, KEUNING 4, Moolhuijzen. Csere: Buis (kapus), Van der Weijden 1, Jutte, De Vries, N. ten Broek, Gorter, MEJIER 2. Edző: Evangelosz Dudeszisz
Emberelőny-kihasználás: 13/4, ill. 7/0. Kettősemberelőny-kihasználás: –, ill. 1/1. Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/1. Kipontozódott: L. Rogge (18. p.), N. ten Broek (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Cseh Sándor: – Nagyon jó a hollandokkal közös edzőtábor, kifejezetten jól játszottunk ezen a mérkőzésen. A fiatalok és a rutinosabbak is komolyan vették a találkozót, küzdöttek, a test a test elleni párharcokat igyekeztek megvívni, blokkoltak, sokat úsztak, a kapusok pedig jól védtek. Hétfőn hasonlóan alakult a kétkapuzás, akkor egyébként ők kerültek fölénybe az utolsó negyedben, de mostanra tudtunk váltani, másképp játszani. Keressük a csapatot a vk-döntőre, fejlesztjük a játékosokat, ilyen értelemben jó napon vagyunk túl.

Kovács Róbert: Már nincs biztos győzelem

Gyermeket vár Varga Barnabás kedvese

Szűcs Tamás pozitív élményekkel tért haza a Famalicaótól





