Háromgólos vereség az olaszoktól az U19-es Eb-selejtező elitkörében

R. P.R. P.
2026.03.25. 18:57
null
Fotó: MLSZ
Az U19-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében, az elitkör 6. csoportjának 1. fordulójában Catanzaróban Olaszország 3–0-ra legyőzte Magyarországot.

 

Az olaszok első két gólját Jamal Iddrissou szerezte, majd a hajrában Christian Comotto is betalált. Kemenes Szabolcsot, a mieink szövetségi edzőjét még az első félidőben kiállították.

„Amit a srácoknak is mondtam a mérkőzés után, a futballban sokszor igazságtalanul nagy különbségű vereséget szenvedsz, hiába játszol a mérkőzés nagy részében jól, máskor pedig gyengébb teljesítmény mellett is lehet szerencséd és győzhetsz – mondta Kemenes Szabolcs az mlsz.hu-nak a mérkőzést követően. – Ezúttal a rosszabb forgatókönyv valósult meg. A legfontosabb az, hogy a játékosok reálisan értékeljék a mérkőzés egészét és ne csupán a végeredményt lássák maguk előtt. Van hátra két mérkőzés ebből a sorozatban és nagyon fontosnak tartom a srácok fejlődése érdekében, hogy ezen a két meccsen is maximális erőbedobással és odaadással futballozzanak, ahogy azt az olaszok ellen is tették, és bízzunk a jobb szerencsében.”

A csoport másik meccsén Törökország 1–0-ra legyőzte Szlovákiát.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ, ELITKÖR
6. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Olaszország–Magyarország 3–0 (1–0)
Catanzaro
Magyarország: Bozó – Szakos, Pál B., Vitályos V., Tercza Gergő (Giani, 60.) – Somogyi Á. (Madarász, 83.), Décsy (Mondovics, 68.) – Bodnar (Szép, 83.), Németh H., Kugyela – Kovács B.
G: Iddrissou (44., 78.), Comotto (85.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Március 28., szombat
12.00: Törökország–Magyarország
17.00: Olaszország–Szlovákia
Március 31., kedd
15.00: Magyarország–Szlovákia
15.00: Törökország–Olaszország
A csoport első helyezettje kijut az Európa-bajnokságra.

 

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Pirlo megtörte a hallgatását, közleményben sajnálkozik – elúszott a kapitányi poszt

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 09:17

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
2026.07.23. 10:11

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

Nemzetek Ligája: Ukrajna Szlovákiában fogadja a magyar válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2026.07.19. 20:10

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
2026.07.19. 20:09

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Pep Guardiola lehet a tornáról lemaradó olasz válogatott szövetségi kapitánya

Olasz labdarúgás
2026.07.13. 06:54