Futsal Eb: a könnyeivel küszködött a kamera előtt a duplázó Rutai Balázs

2026.01.30. 08:57
null
Két gólt szerzett Rutai Balázs csütörtökön a 2–2-es döntetlenre végződött olaszok elleni csoportmérkőzésen a lett-litván-szlovén rendezésű futsal Európa-bajnokságon, és a kiesés ellenére a támadó elmondta, érdemes dolgozni a magyar válogatottért.

A Kecskemét 27 éves támadója ötvenedik mérkőzésén lépett pályára a nemzeti csapatban, a kétszeres Eb-győztes olaszok ellen kétszer is vezetést szerzett, végül azonban a döntetlennel az ellenfél jutott be a negyeddöntőbe.

„Túl szép lett volna, hogy igaz legyen, hogy az ötvenedik válogatott mérkőzésemen a két gólommal továbbjussunk” – kezdte Rutai Balázs az MTI kérdésére, majd hozzátette, az ellenfél jobb csapat, és legalább három-négy olyan gólhelyzetet is kidolgozott, amit ha kihasznál, könnyedén megnyeri a találkozót. „Néhány hétnek vagy hónapnak biztosen el kell telnie, hogy enyhüljön a rossz érzés, de egyelőre félig üres pohár, mintsem tele lenne” – mondta, s egyben megdicsérte Alasztics Marcellt, mert a kapus ezúttal is extra teljesítményt nyújtott.

 „A szerencse most nem állt mellettünk, de azon dolgozunk, hogy a következő Eb-n is ott lehessünk. Mertünk nagyot álmodni, ha már adódott a lehetőség” – fogalmazott, majd elárulta, a taktika részeként próbáltak kellemetlen stílusban játszani, illetve „úgy beszéltük meg, hogy minden adódó helyzetből rúgjuk kapura a labdát, ez nem is nagyon tetszett az olaszoknak” – zárta a könnyeivel küszködő labdarúgó.

Alasztics Marcell 100. mérkőzését játszotta csütörtök este címeres mezben, és csapattársai nevében is elmondta, hogy az olaszok elleni 2–2-es döntetlen után csalódott, mert nem sikerült a továbbjutás.

„Mondjuk a torna előtt aláírtuk volna, hogy négy pontot szerzünk ebben a nehéz csoportban, de azért vagyunk csalódottak, mert meg volt az esélyünk a negyeddöntős szereplésre is. Nyomot hagytunk a tornán, és nem úgy megyünk haza, hogy legyintenek ránk, hanem megmutattuk, mennyire jó versenyzőtípusok vagyunk. A döntetlenhez nyilván kellett a jó védekezés és a jó kapusteljesítmény is, de nemzetközi mérkőzéseken ez alapkövetelmény. Végig élveztem az Eb-t, sajnálom, hogy véget ért az utazás számunkra, de letettük a névjegyünket, és remélem Magyarországon elindul a futsal megbecsülése” – mondta a mérkőzést követően a nyíregyházi kapus.

Sergio Mullor szövetségi kapitány annak ellenére büszke a játékosokra, hogy a csapat rosszabb gólkülönbsége miatt búcsúzott a tornától.

„Ha a torna előtt valaki azt mondja nekem, hogy négy pontot szerzünk, azt felelem, hogy őrültség, mert nagyon nehéz csoportba kerültünk. Büszke vagyok a játékosokra, a szakmai stábra és mindenkire, aki támogat bennünket, akár a válogatotton kívülről is” – fogalmazott, de óvatosságra intett, hogy egy világbajnoki szereplésre még nem áll készen a csapat, de Európa-bajnokságon további rengeteg munkával megállná a helyét. „Ez a torna megfelelő útra terelte a magyar futsalt, és sokan láthatták, hogy jó munkát végeztek a játékosok.”

 

 

Legfrissebb hírek

Történelmet írtak – MLSZ-videó a futsalválogatott Európa-bajnoki szerepléséről

Magyar válogatott
2026.02.21. 14:49

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
2026.02.07. 21:50

Szétlövés döntött a futsal Eb bronzmérkőzésén, Horvátország először dobogós

Minden más foci
2026.02.07. 18:56

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
2026.02.04. 22:29

Franciaország és Horvátország jutott elsőként a négy közé a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.31. 21:01

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42
Ezek is érdekelhetik