MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.12.22. 21:23
null
Szurkolók a Magyarország–Örményország vb-selejtezőn (Illusztráció: Árvai Károly)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban elmérgesedett viszony miatt.

„A mai napon valóban elindult a párbeszéd a szövetség képviselői – Lőw Zsolt alelnök és Vági Márton főtitkár –, valamint a szurkolói csoportok között, egy kifejezetten konstruktív, pozitív találkozóra került sor. Miután mindkét fél szándéka az, hogy jobban értsék egymást és nyitottak az együttműködésre, a jövő év elején folytatódnak majd a megbeszélések” – közölte az MLSZ az M4 Sport megkeresésére.

Csányi Sándor MLSZ-elnök még november 25-én, a magyar labdarúgás napján az M4 Sport adott exkluzív interjújában hangsúlyozta, hogy békét kötne a szurkolókkal.

„Valami elromlott az MLSZ és a szurkolók között, ez téma volt az elnökségi ülésen is, ezt helyre szeretnénk hozni” –  fogalmazott egy hónapja és megjegyezte: felhatalmazta a főtitkárt és az alelnököt, hogy vegyék fel a szurkolókkal a kapcsolatot, mérjék fel az igényeket, nézzék meg, mit lehet teljesíteni a drukkerek követeléseiből.

 

Legfrissebb hírek

NB II: BVSC-Zugló–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 14:24

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 17:28

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik