Akpe Victory: Mindennap erősebb és jobb akarok lenni!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2026.02.07. 15:19
null
Akpe Victory (Fotó: ZTE FC)
Akpe Victory, a ZTE FC nigériai védője interjút adott lapunknak, s beszélt többek között litvániai kalandjáról és a magyarországi benyomásairól is.

– Abujában, Nigéria fővárosában született: már gyerekként is labdarúgó akart lenni?
– A futball mindig része volt az életemnek – válaszolta lapunknak Akpe Victory, a ZTE 19 éves nigériai védője. – Eleinte az iskolában és az utcán játszottam, ekkor egyáltalán nem gondoltam arra, hogy profi leszek. Csakhogy egyre jobban ment a futball, s felfigyeltek rám kisebb helyi tornákon. Abujában és Lagosban több utánpótláscsapatban játszottam, s mindenhol tanultam valamit a nyomás kezelésétől kezdve a taktikai alapokon át a közös munkáról az edzőkkel. Gyerekként szerettem nézni Sergio Ramos és Antonio Rüdiger játékát, de sok más hátvédre is felnéztem. Tisztelem azokat, akik jól olvassák a játékot és hátulról irányítanak. Róluk példát véve megtanultam a fegyelem, a koncentráció és a pozíció fontosságát.

– Tavaly télen aztán a litván Banga csapatához igazolt: hogyan jött ez a lehetőség?
– Az ügynököm szólt, hogy van esélyem Litvániába szerződni, s úgy gondoltam, jól tudok alkalmazkodni az európai futballhoz. Gyorsan zajlottak a tárgyalások, örültem, mert jó lehetőség volt a fejlődésre. Eleinte nagy kihívás volt megszokni az új országot és életvitelt, ráadásul a hideg sem nyerte el a tetszésemet. Igyekeztem minél előbb beilleszkedni, meg akartam tanulni az edző taktikáját és jó kapcsolatba kerülni az új társaimmal. Megkaptam az esélyt, éltem vele, hamar a kezdőbe kerültem.

– Milyen a litván bajnokság?
– Erőteljes. A tempó gyorsabb, mint Nigériában, sokat tanultam taktikai fegyelemből és következetességből.

– Alapvetően középső védő, de Litvániában szerepelt védekező középpályásként is. Melyik posztot kedveli?
– Mindkét pozíciót élvezem, más-más képességeimet teszik próbára. Belső védőként átlátom az egész pályát és tudok szervezni, míg védekező középpályásként jobban részt veszek a támadásépítésben. Középső védőként vagyok a leginkább magabiztos, de készen állok bárhol játszani.

– Januárban szerződtette a ZTE: meglepődött a magyar klub ajánlatán?
– Amikor először hallottam róla, izgatott és büszke voltam, mert ha érdeklődnek irántam, az azt jelenti, hogy jól végzem a munkámat. Elgondolkodtam, vajon mi lehet a ZTE terve velem, majd az ügynökömmel egyeztetve elfogadtam az ajánlatot.

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 11:00

Majdnem kétméteres nigériai védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

A 19 éves játékos 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá.

– Előzetesen tudott bármit a magyar futballról?
– Tudtam, hogy erős az NB I, a védőknek itt is sok párharcot kell megvívniuk, illetve ügyesen kell bánniuk a labdával. Van néhány barátom, akik játszottak a magyar élvonalban, ők azt mondták, labdával és anélkül is gyorsan kell gondolkodni a pályán.

– Milyenek voltak az első benyomásai Magyarországról?
– Magyarország gyönyörű, az emberek barátságosak, a kultúra érdekes. A ZTE-nek szenvedélyes szurkolói vannak, a klub háttere pedig profi. Máris otthonosan érzem magam, a beilleszkedés jól ment, a srácok barátságosak, sokat beszélgetünk. A szakmai stáb és néhány rutinos játékos sokat segített abban, hogy elsajátítsam a csapat stílusát és megfeleljek az elvárásnak. Az a célom, hogy minél előbb meghatározó játékos legyen, segítsek a védelem stabilitásában és fejlesszem a tudásomat.

– Első magyarországi meccsén egy nullás vereséget szenvedtek a Nyíregyházától a legutóbbi fordulóban: gyanítom, nem erre számított…
– A bemutatkozás különleges pillanat volt, de jobb eredményt akartam elérni. Ez a múlt, már a Puskás Akadémia elleni hétvégi meccsre fókuszálunk. Keményen edzünk, én pedig mindennap erősebb és jobb akarok lenni.

Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Paks

Labdarúgó NB I
2 órája

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Tizenegyesből sem tudta kiharcolni a győzelmet az ETO Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
4 órája

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
5 órája

Miskolcon többen lesznek a győri szurkolók

Labdarúgó NB I
5 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:43

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
2026.02.05. 13:44
Ezek is érdekelhetik