Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2026.02.07. 12:56
picture allianceAz olimpia első aranyérmét a svájci Franjo von Allmen szerezte meg (Fotó: Getty Images)
Megszületett az első aranyérem a milánói-cortinai téli olimpián. A legklasszikusabb alpesisí-versenyszámban, a férfi lesiklásban a svájci Franjo von Allmen győzött két olasz, Giovanni Franzoni és Dominik Paris előtt.

A legnagyobb esélyesek közül a négyszeres összetettvilágkupa-győztes, jelenleg is élen álló svájci Marco Odermatt rajtolt, hetedikként, s a célban meg is előzte az addigi éllovas honfitársát, Alexis Monney-t, azonban az már akkor érezhető volt, hogy az 5 századmásodperces előny kevés lesz a győzelemhez.

Nem is örülhetett sokáig a vezetésnek, mert rögtön utána következett egy másik svájci, a szám világbajnoki címvédője, Franjo von Allmen, aki úgy vette át a vezetést, hogy hét tizedmásodpercet vert honfitársára, s ekkor három svájci állt a dobogón. 

De aztán 11-es rajtszámmal következett a hazaiak első versenyzője, a lesiklást Kitzbühelben meglepetésre megnyerő Giovanni Franzoni, s alaposan szorongatta az éllovast, ám két tizedmásodperccel alulmaradt, majd egyből utána következett a negyedik s egyben utolsó olimpiáján induló honfitársa, Dominik Paris, aki világbajnoki címet nyert már, ötkarikás érmet azonban nem – eddig. Mert ugyan fél másodperccel kikapott Von Allmentől, sikerült leszorítania a dobogóról Odermattot.

Az élmezőny sorrendje ezt követően már nem változott, a 36 induló között volt 32-es rajtszámmal az izraeli színekben versenyző Szöllős Barnabás is, aki 5.42-es hátránnyal a 30. idővel ért célba. Az olimpia első döntőjében tehát svájci győzelem született és a házigazda olaszok két érmet is begyűjtöttek, Odermattnak meg még ott van a szuper-G és az óriás-műlesiklás.

 

TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ–CORTINA 2026
ALPESI SÍ
Férfi lesiklás
1. Franjo van Allmen (Svájc) 1:51.61 perc
2. Giovanni Franzoni (Olaszország) +0.20 mp hátrány
3. Dominik Paris (Olaszország) +0.50
4. Marco Odermatt (Svájc) +0.70
5. Alexis Monney (Svájc) +0.75
6. Vincent Kriechmayr (Ausztria) +0.77

 

Legfrissebb hírek

Kettős svéd siker a női síatlon-versenyen

Téli olimpia 2026
5 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
59 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánói-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
14 órája

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
20 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
20 órája

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
22 órája
Ezek is érdekelhetik