Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Tekintsünk vissza egy kicsit az előző esztendőre: összességében milyen futóidénye volt?

A kétezerhuszonötös esztendőm volt az eddigi leghullámzóbb, előfordult, hogy egy hónapon belül többszöri is voltam fent is és lent is – mondta a Csupasportnak Perjás Noémi. – Az egészségi állapotom sem volt tökéletes, nem ez volt az az év, amikor a legtöbb versenyre elmentem. Pedig rá vagyok függve a versenyzésre, azt érzem, akkor élek igazán. Ez olyan számomra, mintha az edzések után egyfajta vizsga lenne. Nos, ebből ezúttal jócskán visszavettem. Hogy miért? Saját döntés volt, de voltak egyéb befolyásoló tényezők is. Szóval eléggé hullámzó idényen vagyok túl, lelkileg pedig egyértelműen ez volt a legnehezebb. Viszont rengeteget tanultam.
 

Mit ért ezalatt? 

Ott kezdeném, hogy a 2024-es Abu-Dhabi Maratonon habár korosztályos aranyérmet szereztem, az elvárásaimhoz képest nem értem el jó időeredményt… A kitűzött célhoz képest nagyon rosszul teljesítettem, még a három óra húsz perces időből is kicsúsztam, ráadásul életemben nem szenvedtem még ennyire versenyzés közben. Olyan gyomorgörcsök jelentkeztek, hogy fél távnál közel voltam a feladáshoz. Viszont úgy voltam vele, ha már ilyen sokat készültem és utaztam, muszáj végigmennem valahogyan. Rengeteget tanultam ebből a megméretésből, például azt, hogy bármikor jöhetnek váratlan helyzetek, amelyeket fejben kell megoldani. Teljes mértékben megváltozott a gondolkodásmódom.
 

Ami a versenyzést illeti, mely eseményeket emelné ki tavalyról?
 

Remekül kezdődött az esztendő, januárban megnyertem a Kecskemét Félmaratont, viszont ezt követően legközelebb csak az áprilisi maratoni országos bajnokságon versenyeztem. Akkor voltam életemben először az ob-n, nagyon féltem, hogy az Abu-Dhabiban történtek után ezúttal mi történik. Bevallom, stresszes voltam, izgultam. A Vasastól én voltam az egyetlen nő, aki részt vett ezen az eseményen, így teher is nehezedett rám. Hatalmas meglepetésemre a rajtban nagyszerű érzés fogott el, alig hittem el, hogy tényleg ott vagyok. Megtiszteltetésnek éreztem. A futás könnyedén ment, fokozni tudtam a tempót, a gyomrom rendben volt, mentálisan nem akadt mélypont, s a végére is maradt még energiám. Három óra kilenc perc ötvennégy másodperc alatt értem be a célba, ez tizenkét perccel jobb, mint az Abu-Dhabiban elért időeredményem. Nagyon stresszes voltam, de a célba beérkezve megkönnyebbültem. Hetedik lettem a maratoni országos bajnokságon, amire kiváltképp büszke vagyok.
 

Hogyan alakult a folytatás? 

Már az országos bajnokságon tudtam, hogy hasműtét miatt néhány hónap kiesik, így a nyáron nem is futottam. Szeptemberben kezdtem el ismét, viszonylag gyorsan visszatértem. Nagyon mélyről sikerült kiegyenesednem, nem azt tartom fontosnak, hogy minél többet versenyezzek, hanem hogy tudjam tartani az edzéstervet. Sokkal többre vagyok képes, de ezt el is kell hinnem. Alapvetően izgulós vagyok, ami a versenyeken is előjön, ez pedig sok esetben elrontja az élményt. Visszatérve: az idényt a Dunakanyar Félmaratonon fejeztem be, amelyen megjavítottam az egyéni csúcsomat, ami most 1:27:21. Ezt követően kis pihenő következett, majd december közepén már elkezdtem a felkészülést a következő idényre.
 

Ha már a következő idényt említi: milyen célokat tűzött ki maga elé?
 

A főversenyem az áprilisi maratoni országos bajnokság, nagy erővel készülök rá. Igyekszem mentálisan is fejlődni, a felkészítőversenyeket edzésként kell felfognom, nem kell eget rengető dolgokat véghez vinni. Nem az edzőversenyek száma a lényeg, hanem a munka minősége. Muszáj levetkőznöm magamról a stresszt. A maratoni országos bajnokságon az öt közé kerülés a célom. Majd kiderül, hogy ez mennyire reális, az biztos, hogy mindent megteszek ennek érdekében.