Könnyen lehet, hogy a 40 éves Cristiano Ronaldót a magyar futballszurkolók a mai Magyarország–Portugália vb-selejtezőn láthatják utoljára hazánkban pályára lépni. Érdemes összefoglalni az eddigi, magyar csapatok elleni szerepléseit, illetve a mieinkkel szembeni budapesti meccseit. Magyar csapatok ellen összesen tízszer lépett pályára, öt országban, öt különböző városban és hét különböző stadionban.
A mérlege a tíz meccsen kilenc győzelem, egy döntetlen, nyolc szerzett gól, öt gólpassz. Budapesten magyar csapat ellen három különböző stadionban (a régi és az új Puskás-stadion mellett a Groupama Arénában) ötből ötször nyert, de csak egyszer szerzett gólt, igaz akkor kettőt is, éppen legutóbb a Puskás Arénában, a 2021-es Eb-n. Azon a tornán egyébként Ronaldo a franciák ellen is pályára lépett a Puskás Arénában, és a 2–2-vel záruló meccsen a portugálok mindkét gólját ő szerezte, tehát a Puskás Arénában a legutóbbi két fellépésén összesen négyszer talált be a portugál válogatottban.
A magyar válogatott mellett két magyar klubcsapat ellen lépett pályára hosszú pályafutása során tétmeccsen, összesen négy mérkőzésen, és mindegyiken győztes csapat tagja volt, két gólt szerzett. 2005-ben a Debreceni VSC ellen nyertek kétszer a Manchester Uniteddal 3–0-ra, az angliai meccsen szerzett gólt. 2020-ban a Juventus játékosaként találkozott a Ferencvárossal, a Puskás Arénában 4–1-re, Torinóban 2–1-re győztek Ronaldóék, de csak az olaszországi meccsen talált be a kapuba (az volt az eddigi egyetlen gólja a válogatott jelenlegi első számú kapusával, Dibusz Dénessel szemben).
A magyar válogatott ellen hatszor lépett pályára az eddigi 222 válogatott meccséből. Először még 16 évvel ezelőtt, amikor Szoboszlai Dominik is ott volt a vendégcsapat előtt álló, játékoskísérő gyerekek között. Eddig az volt az egyetlen olyan meccse a magyar válogatott ellen, amikor gólt sem szerzett és gólpasszt sem adott. Jó hír, hogy Szoboszlai ezúttal is ott lesz a gyepen (a 2021-es Eb-meccsről sérülés miatt hiányzott a középpályás, aki most játszhat először gyerekkori példaképe ellen), és most már nem kísérőként, hanem a válogatott csapatkapitányaként.
CR a magyar válogatott elleni hat meccséből csak egyszer, a 2016-os, franciaországi Eb-n nem volt győztes csapat tagja. A 3–3-as lyoni találkozón sikerült alaposan felbosszantania őt a magyar válogatottnak, igaz, a két góljával azon a meccsen is főszerepet játszott – a magyar válogatott elleni hat meccséből háromszor is duplázott már (egyszer-egyszer Budapesten, Lisszabonban és Lyonban). Jó lenne a kedd esti meccs végén is bosszús Ronaldót látni, de a duplájáról ezúttal szívesen lemondanánk...
CRISTIANO RONALDO GÓLJAI MAGYAR CSAPATOK ELLEN
2005, MU–DVSC 3–0 – C. RONALDO: GÓL
2016, PORTUGÁLIA–MAGYARORSZÁG 3–3 – C. RONALDO: KÉT GÓL, EGY GÓLPASSZ
2017, PORTUGÁLIA–MAGYARORSZÁG 3–0 – C. RONALDO: KÉT GÓL
2020, JUVENTUS–FERENCVÁROS 2–1 – C. RONALDO: GÓL
2021, MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 – C. RONALDO: KÉT GÓL
Időpont és helyszín | Mérkőzés | Játszott perc* | Gól/ gólpassz | ||
1. | 2005. augusztus 9. Anglia, Manchester | Man. United–DVSC 3–0 | BL-sel. | 67 perc | 1/0 |
2. | 2005. augusztus 24. Budapest, Puskás Ferenc Stadion | DVSC–Man. United 0–3 | BL-sel. | 90 perc | 0/1 |
3. | 2009. szeptember 9. Budapest, Puskás Ferenc Stadion | Magyarország–Portugália 0–1 | vb-sel. | 90 perc | 0/0 |
4. | 2009. október 10. Portugália, Lisszabon | Portugália–Magyarország 3–0 | vb-sel. | 26 perc | 0/1 |
5. | 2016. június 22. Franciaország, Lyon | Magyarország–Portugália 3–3 | Eb | 90 perc | 2/1 |
6. | 2017. március 25. Portugália, Lisszabon | Portugália–Magyarország 3–0 | vb-sel. | 90 perc | 2/0 |
7. | 2017. szeptember 3. Budapest, Groupama Aréna | Magyarország–Portugália 0–1 | vb-sel. | 90 perc | 0/1 |
8. | 2020. november 4. Budapest, Puskás Aréna | FTC–Juventus 1–4 | BL | 90 perc | 0/1 |
9. | 2020. november 24. Olaszország, Torino | Juventus–FTC 2–1 | BL | 90 perc | 1/0 |
10. | 2021. június 15. Budapest, Puskás Aréna | Magyarország–Portugália 0–3 | Eb | 90 perc | 2/0 |
*A félidők végi hosszabbítások nélkül.
VB-SELEJTEZŐ
Szeptember 9., kedd
20.45: Magyarország–Portugália (Tv: M4 Sport)