Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

2025.08.18. 18:05
null
Fotó: mlsz.hu
Szarvas Alexandra szövetségi kapitány kizárólag a Simple Ligában futballozó játékosokat hívott meg a női válogatott jövő heti háromnapos összetartására.

Az év hátralévő részében már nem játszik tétmérkőzést a női nemzeti együttes, így a szakmai stábnak lehetősége nyílt a légiósok mellőzésével egy rövid edzőtáborra, amelyen hétfőtől szerdáig sok újonc és visszatérő vesz majd részt Telkiben.

„Októberben és novemberben lesznek a főpróbák a jövő évi világbajnoki selejtezőkre” – idézte a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja Szarvas Alexandrát. „Előtte szeretnénk megnézni, hogy a Magyarországon futballozók milyen formában vannak. Több olyan játékos kapott meghívót, akik az irányításom alatt még nem szerepeltek a válogatottban, ezek az edzőtáborok pedig lehetőséget adnak, hogy egy-egy jó teljesítménnyel felhívják magukra a figyelmet. Szeretném látni, kik tudják beküzdeni magukat a keretbe.”

Augusztus után szeptemberben is lesz egy hasonló felkészülése a női válogatottnak, amely nyáron a Nemzetek Ligájában kiesett a másodosztályt jelentő B divízióból.

A NŐI LABDARÚGÓ VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Borók Dorina (ETO FC Győr), Erős Evelin (MTK Budapest), Terestyényi Anna (Újpest)
Védők: Kovács Laura (ETO FC Győr), Németh Adél (FTC-Telekom), Ott Eszter (FTC-Telekom), Öreg Cintia (ETO FC Győr), Palakovics Laura (Puskás Akadémia), Pataki Georgina (MTK Budapest), Sali Rebeka (ETO FC Győr), Savanya Csilla (ETO FC Győr)
Középpályások: Bokor Blanka (Budapest Honvéd), Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Mayer Zsófia (Puskás Akadémia), Süle Dóra (ETO FC Győr), Vida Boglárka (ETO FC Győr), Zágor Bernadett (MTK Budapest)
Támadók: Kiss-Lantos Hanna (Viktória FC), Kocsán Petra (ETO FC Győr), Nagy Vanessza (FTC-Telekom), Nagy Viktória (FTC-Telekom), Siklér Kinga (MTK Budapest), Vachter Fanni (Budapest Honvéd)

 

Legfrissebb hírek

Hetet rúgott Észak-Macedóniának, továbbra is selejtezőcsoportja élén a magyar női labdarúgó-válogatott

Magyar válogatott
2026.04.18. 16:55

A magyar női labdarúgó-válogatott kiütötte Észak-Macedóniát vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2026.04.14. 18:22

Szarvas Alexandra keretet hirdetett a női válogatott áprilisi vb-selejtezőire

Magyar válogatott
2026.03.31. 13:15

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:49

A magyar női labdarúgó-válogatott egy góllal legyőzte Azerbajdzsánt

Magyar válogatott
2026.03.07. 16:26

Nem bírt Andorrával a női válogatott az első vb-selejtezőjén

Magyar válogatott
2026.03.03. 21:30

Andorra ellen kezdi kedden a női válogatott a vb-selejtezősorozatot

Magyar válogatott
2026.03.02. 19:10

Női labdarúgó-vb-selejtező: tucatnyi légiós az első magyar keretben

Magyar válogatott
2026.02.17. 18:04
Ezek is érdekelhetik