EBÉDIDŐBEN ÁRULJA EL a világbajnoki selejtező szeptemberi mérkőzéseire készülő játékosok névsorát jövő héten kedden Marco Rossi szövetségi kapitány. Szeptember 6-án Írországban kezdi a csapat a sorozatot, november 16-án a Puskás Arénában zárja ugyancsak az írek ellen. Az olasz szakvezető az elmúlt hetekben a mérkőzéseket járta, rendre feltűnt a magyar együttesek nemzetközi kupameccsein is, átgondolta, milyen kerettel vágjon neki az előttünk álló időszaknak.
Maradjon-e a jól bevált, rutinos(abb) játékosoknál, vagy a mély vízbe dobjon néhány feljövőben lévő fiatalt?
Valószínűleg az előbbit választja, és nem bontja meg a válogatott kitűnő csapategységét. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesznek fiatalok, akár újoncok a kedden kihirdetendő keretben, de szinte biztos, hogy a legutóbbi mérkőzésen, a nyár elején Azerbajdzsánban lélektanilag fontos, 2–1-es győzelmet arató futballisták kapnak meghívót ezúttal is. A kapusposzt különösen érdekes lehet: a válogatottságot lemondó Gulácsi Péter után hosszú távon – a világbajnoki selejtezőre – ki kapja meg a bizalmat, a 34 esztendős, a Ferencvárosban még mindig jó formát mutató Dibusz Dénes, a Blackburn Rovers 27 esztendős játékosa, Tóth Balázs, aki az azeri válogatott ellen kezdett a kapuban, esetleg a nyáron a Puskás Akadémiába szerződő Szappanos Péter?
Az előző keretből Botka Endre, Fiola Attila, Kata Mihály, Szabó Levente, Szalai Attila és Vécsei Bálint is kimaradt, kérdés, közülük ki kerül vissza, és ha a szakmai stáb újoncot is behív, ki lehet az az NB I-ből. A győriek tehetsége, a 23 esztendős Vitális Milán legutóbb a keretben szerepelt, de a tűzkeresztségen nem esett át, visszatérőként pedig ott volt többek között a ferencvárosi Szalai Gábor, a Törökországban légióskodó Mocsi Attila és az Angliában (West Bromwich) játszó Callum Styles is.
Természetesen nagyon sok múlhat a rajton. Az Írország elleni idegenbeli első, majd a Portugália elleni hazai mérkőzésen gyakorlatilag el is dőlhet a mieink sorsa, ha ezekből jól jönnek ki – a négy pont már tökéletes lenne –, versenybe szállhatnak a csoport első két helyének valamelyikéért, egy ponttal, vagy ne adja ég, nullával pedig… A cél leginkább a csoport második helyének megszerzése lehet (ez pótselejtezőt ér), mert abban azért túlzás bízni, hogy a világklasszisokat felvonultató portugálok megelőzhetők, ez nagyobb bravúr lenne, mint Anglia 4–0-s legyőzése 2022-ben Wolverhamptonban a Nemzetek Ligájában.
Amiben továbbra is bízhatunk, az a csapatjáték, hiszen az elmúlt években szervezett, fegyelmezett futball volt jellemző az együttesre, de immár klasszisaink is vannak, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos egyaránt a Liverpoolt erősíti. Kulcskérdés lesz, hogy a húzóemberek milyen formában érkeznek a mérkőzésre, mert ha az említett két futballistán kívül a Galatasarayt erősítő Sallai Roland, valamint a védelem vezérének számító Willi Orbán (RB Leipzig) is megfelelő állapotban van, az alapjaiban határozza meg a magyar válogatott játékát. Szoboszlai Dominik az Azerbajdzsán elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésen gólt szerzett, sokat volt nála a labda, kiemelkedett a mezőnyből, remélhetőleg ezúttal is élvezi majd a vezérszerepet. A selejtezőben tőle várható a legtöbb meghatározó mozdulat, teljesítménye döntő lehet a válogatott vb-álmainak valóra váltásában. A mostani siker azonban több részleten múlik, amelyekben a szakmai döntések, a játékosok formája és a mentális tényezők kulcsszerepet játszanak. A selejtezőben nem a bravúrok, hanem a kötelező meccsek megnyerése lesz a döntő Örményország és Írország ellen, a koncentráció és a türelem vezethet eredményre.
Egy biztos: a magyar csapatban lesz potenciál. A sorsolás ugyanakkor nem kedvezett: Portugália papíron kiemelkedik a csoportból, Írország és Örményország pedig kellemetlen ellenfél, különösen idegenben. Ami gondot okozhat, az a keret szűkössége, nem véletlenül panaszkodott az elmúlt időszakban Marco Rossi, ha például elölről kiesik Varga Barnabás, helyette nincs megfelelő képességű befejező csatár.
A keddi kerethirdetésen nagy szenzációra nem lehet számítani, a kapitány alighanem a régi, jól bevált összetételnél marad.
A VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
F-csoport
Szeptember 6., szombat
20.45: Írország–Magyarország
Szeptember 9., kedd
20.45: Magyarország–Portugália
Október 11., szombat
18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., kedd
20.45: Portugália–Magyarország
November 13., csütörtök
18.00: Örményország–Magyarország
November 16., vasárnap
15.00: Magyarország–Írország