A Yaakobishvili fivérek egyelőre az U21-es válogatottban akarnak bizonyítani

V. J./MTIV. J./MTI
2025.06.04. 20:20
A védő Yaakobishvili Antal és a kapus Yaakobishvili Áron is úgy látja, hogy először az U21-es labdarúgó-válogatottban kell bizonyítania ahhoz, hogy később szóba kerüljön a neve a felnőtteknél is.

„Kis korunk óta az a cél, hogy együtt játsszunk egy csapatban, mert különleges összhang lehet közöttünk a pályán, ahol nagyon jól össze tudunk dolgozni” – mondta az M4 Sportnak a Barcelonával ifjúsági Bajnokok Ligáját nyerő Yaakobishvili Áron, arra utalva, hogy címeres mezben először futballozhatnak majd együtt csütörtökön, amikor az U21-es nemzeti csapat Albániával vív barátságos mérkőzést.

A 19 éves hálóőr kifejtette, hogy egyénileg és csapatszinten is nagyon jó szezonja volt a katalánoknál, mert az ifjúsági BL megnyerése nagyot dobott az idényen. Elárulta, az a célja, hogy pár éven belül a Barcelona felnőttcsapatában védjen, de tisztában van azzal, hogy nagy a konkurencia. Megjegyezte, már edzett együtt a sztárokkal, akik sokat segítenek minden foglalkozáson.

„A magyar felnőttválogatottban nagyon jó kapusok vannak. Először az U21-ben kell bizonyítanom” – mondta a testvérpár fiatalabbik tagja, aki ugyan még nem beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, de nem is várta ezt, mert „még nincs azon a szinten”.

Bátyja, a 20 esztendős Antal úgy vélte, lehetett volna jobb idénye a Gironánál, s bár szeretett volna többet játszani a felnőttegyüttesben, azért voltak jó momentumok is. Példaként említette, hogy szerepet kapott a kupában, illetve kilencven percet futballozhatott a Bajnokok Ligájában az Arsenal ellen.

„Az albánok elleni összecsapás után visszautazok, mert a Girona B-csapatával játszom egy rájátszásmérkőzést. Ezt követően majd a nyári pihenő után beszélünk a jövőmről, de az alapvető célom, hogy alapemberré váljak” – fogalmazott Yaakobishvili Antal, aki egyszer már kapott meghívót a felnőttválogatottba is, viszont úgy vélte, ez akkor ismétlődhet meg, ha majd rendszeres játéklehetőséget kap a klubjában.

A TELJES INTERJÚ

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55

Yaakobishvili Áron is elutazott Birminghambe a Barcelonával

Légiósok
2026.07.27. 18:39

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 21:40

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

A La Ligában szereplő két klub is verseng Yaakobishvili Áronért – sajtóhír

Légiósok
2026.07.11. 07:32

Yaakobishvili Áron: Az álmom megvalósulását jelentette a győztes bemutatkozás

Magyar válogatott
2026.06.07. 07:40

Mindkét Yaakobishvili fivér osztályt léphet a nyáron

Légiósok
2026.05.13. 13:06