Teher helyett inspiráció – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2025.03.11. 06:46

Helyszíni Szoboszlai Dominik-interjú Liverpoolból, no és a magyar labdarúgó-válogatott legfrissebb kerethirdetése – ugyan mi érdekelhetné jobban a sportág hazai híveit, mint ez, mint ezek? Ráadásul egyszerre! Élénkül már bennünk a hiánypszichózis, hiszen nemzeti csapatunk csaknem négy hónapja, tavaly novemberben lépett pályára legutóbb. Emlékezhetünk rá, 2024 slusszpoénját épp a „cséká” szemtelen panenkás tizenegyese jelentette, amit a német kapuban helyezett el, talpra ugrasztva a telt házas Puskás Aréna publikumát s még drukkerek százezreit otthon vagy a kocsmában, a képernyők-monitorok előtt. Ballai Attila kollégám vasárnapi publicisztikájában leírt egy gondolatot, érzületet a mindenkori magyar válogatott és annak mérkőzései kapcsán, amit sokunk „helyett” fogalmazott meg igen szabatosan, hiszen mi is úgy vagyunk vele, mint ő: „Talán életem során családtagjaimon, szeretteimen túl senkitől és semmitől sem kaptam ennél többet.” S ez az érzés ahhoz a bizonyos éjszakához hasonlóan soha nem ér véget, legfeljebb szinuszgörbeszerűen csillapul vagy éppen erősödik földi utunk végéig.

Most az erősödés korszakát éljük, egyenes összefüggésben a gárda erősödésével, s noha utóbbinak van felső határa, mondjuk, a vb- és/vagy Eb-aranyérem, ezen utópia helyett 2025-re bőven elég cél a világbajnoki szereplés kivívása négy évtizedet követően. Az efelé vezető egyik stáció lehet a törökök elleni párharc a Nemzetek Ligája A-ligájában maradásért, amelynek első, isztambuli fele ráadásul a válogatott 1902 októberétől datálódó történetének kereken ezredik mérkőzése. Erre hirdetett most keretet Marco Rossi szövetségi kapitány, s erről mondta azt Szoboszlai Dominik a várható hangulatra utalva, hogy „azért nem mindenki játszott olyan légkörben, mint amilyenre ott lehet számítani, de arról volt szó, ez ne teher, ne nyomás legyen, próbáljuk élvezni a játékot. És el ne felejtsük: Budapesten ott lesznek velünk a szurkolóink!”.

Teher helyett inspiráció – hát igen, erre meg kell érni, esetleg születni kell. Ezúttal két újonc teheti meg az első lépéseket: a Wolfsburg középpályájáról Dárdai Bencét már „beharangoztuk”, hiszen hetekkel ezelőtt kiderült, hogy a németek helyett minket választ, Tóth Alexet viszont a Ferencváros hasonló csapatrészéből meglepetésnek szánta a szakvezetőség. Bár, aki látta a 19 éves tehetség közelmúltbeli teljesítményét, az annyira nem csodálkozhat. Ilyenkor mindig eszembe jut, ha még több fiatal kapná meg a lehetőséget, s persze élne is vele a legmagasabban jegyzett magyar klubcsapatban, annak a válogatott szintén hasznát látná. Tóth Alex ráadásul október 23-i születésű, van érzéke tehát a nemzeti ünnepekhez…

Nyilvánvaló, ha Szoboszlaiék elérik idei céljaikat, emiatt tör ki, ha nem is a forradalom, de az össz­nemzeti szintű ünneplés.

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 06:46

Szoboszlai Dominik: A PSG a legjobb csapat, amely ellen valaha játszottam

KEZDÉS: 21.00. A Liverpool magyar válogatott támadója a szurkolói kommentekről és kedvenc stadionjáról is beszélt.

 

Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
12 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
13 órája

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
13 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
22 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
22 órája

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
23 órája

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
Tegnap, 11:03

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
Tegnap, 10:04