Marco Rossi: Bevallom, van bennem harag

R. P.R. P.
2024.12.31. 14:47
Fotó: Szabó Miklós
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány évértékelő interjút adott a molcsapat.hu-nak. Ebben kifejtette, hogy míg korábban a nemzeti csapat mellett állt a szerencse, addig 2024 inkább balszerencsés volt, hogy van benne harag az Eb csoportkörének utolsó fordulója miatt, és hogy milyen esélyt lát a világbajnoki selejtezőkön.

 

Marco Rossi vezetésével a magyar labdarúgó-válogatott 13 mérkőzésen ötször győzött, ötször kikapott, és háromszor döntetlent játszott. A Nemzetek Ligájában bombaerős csoportban Németország és Hollandia mögött, valamint Bosznia-Hercegovina előtt a pótselejtezőt érő harmadik helyen végzett.

„Amikor a szerencse szerepéről beszélünk, természetesen nem arra gondolok, hogy az ellenfelünk megveri saját magát. Pusztán arról van szó, hogy a mérkőzés kulcspillanataiban kinek a javára dőlnek el a fontos epizódok. Centiméterekről és századmásodpercekről beszélünk, mégis ezek döntenek siker és kudarc közöttmagyarázta a kapitány. – Az egész évet zanzásítva elmondható, hogy míg korábban rendszerint mellettünk állt a szerencse, 2024-ben inkább balszerencsések voltunk.”

Az Európa-bajnokságon a svájciak és a németek elleni vereség után a nemzeti csapat legyőzte Skóciát egy máig emlékezetes Csoboth Kevin-góllal. Hiába volt reális esély a továbbjutásra a győzelemmel, a többi csoport eredményei kedvezőtlenül alakultak, így a válogatott nem jutott be a kieséses szakaszba.

„Bevallom, van bennem harag. Úgy gondolom, néhány válogatott csapat meglehetősen sportszerűtlenül állt az utolsó fordulóhoz az Eb-n, és bár azt vallom, először mindig magunkban kell keresnünk a hibát, azért nem lett volna rossz, ha Portugália kicsit komolyabban veszi az utolsó csoportmeccsét. De ez megint ugyanaz, amit korábban mondtam: az epizódok nem minket támogattak.”

Rossi azt is elmondta, hogy azért nem lehet teljesen elégedetlen a 2024-ben látott teljesítmény miatt, és kifejtette gondolatait az előttünk álló világbajnoki selejtezősorozatról is.

„Ugyanakkor nem lehetek elégedetlen sem, hiszen voltak az évnek felemelő pillanatai, és megküzdöttünk azért, hogy a Nemzetek Ligája A-osztályában maradásért játsszunk, illetve magabiztosan és reménykedve kezdhessük meg a vb-selejtezőket. (…) Nagyon régen veszítettünk el tétmeccset velünk egy szinten vagy alattunk lévő válogatottal szemben, és jobbára uralni tudtuk az ellenük vívott meccseket. Egy világbajnokságra kijutni hihetetlenül nehéz, de természetesen ez a célunk. Legalább a pótselejtezőre oda akarunk érni, akár a Nemzetek Ligájából, akár a selejtezőcsoportból, de meg kell ragadnunk a lehetőséget.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

 

Legfrissebb hírek

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
8 órája

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
2026.06.11. 13:40

Ki lesz a világbajnok? – tippeltek a magyar válogatott játékosai is

Foci vb 2026
2026.06.11. 13:28

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15
Ezek is érdekelhetik