Socca: kiütöttük az íreket, Bulgária lesz az ellenfél a nyolcaddöntőben

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.05.10. 21:08
null
Remek futballal, nagyszerű támadójátékkal biztosította be továbbjutását a magyar soccaválogatott a Kisinyovban zajló Európa-bajnokságon, a csoport utolsó mérkőzésén Írországot vertük meg.

 

Az írek nem adták olcsón a bőrüket Németország és Románia ellen sem, igaz, mind a kétszer kikaptak, mégis kellemetlen, kemény ellenfélnek tűntek. A magyar csapat viszont úgy kezdett, ahogy kell, az első perctől dominálni akart és már korán vezetést szerzett Nyilas Elek góljával. Erre még gyorsan válaszoltak a szigetországiak, de szép kijátszott akciók végén Szabó Marcell és Jäger Roland is betalált. Az írek még szépítettek, de a kétgólos előnyt Huszty Dániel oxizós találattal állította vissza (4–2). A fordulás után maradtunk támadásban, Sóron Tibor lőtte az ötödiket, majd megint Huszty volt eredményes, egymás után kétszer is, így belefért még, hogy az ellenfél is lőtt egy harmadikat, 7–3 lett a vége.

A magyar válogatott a második helyen jutott tovább, szombaton, a nyolcaddöntőben, 11 órától Bulgária lesz az ellenfél.

SOCCA EURÓPA-BAJNOKSÁG
B-csoport. 3. forduló
Magyarország–Írország 7–3 (4–2)
A magyar csapat gólszerzője: Huszty (3), Nyilas, Szabó M., Jäger, Sóron

A csoport másik mérkőzésén: Románia–Németország 2–1
A csoport állása: 1. Románia 7 pont, 2. Magyarország 5 pont, 3. Németország 4 pont, 4. Írország 0 pont

A magyar soccaválogatott kerete: Czermann Márk, Huszty Dániel, Jäger Roland, Iváncsik Norbert, Nyilas Elek, Petrics Branko, Sóron Tibor, Sós Márkó, Szabó Marcell, Szacskó László, Tolnay Rokkó, Vörös-Torma Martin. Szövetségi kapitány: Roni Ribeiro Da Silva

 

Legfrissebb hírek

Socca Eb: a magyar szövetség elnöke szerint a csapatnak helye van a nemzetközi mezőnyben

Minden más foci
2025.06.08. 10:36

Socca Eb: nem bírtunk a horvátokkal, búcsúztunk a negyeddöntőben

Magyar válogatott
2025.06.07. 20:07

Az utolsó percben vertük a németeket a socca Eb-n, negyeddöntős a magyar csapat

Minden más foci
2025.06.07. 13:38

Socca: megszorongattuk az Európa-bajnoki címvédőt

Minden más foci
2025.06.06. 14:43

Socca: ötlettelen játék és vereség Litvánia ellen

Minden más foci
2025.06.05. 16:08

A „Szabók” gálája Ciprus ellen

Minden más foci
2025.06.04. 15:00

A címvédő kazahokkal is egy csoportban a magyarok a socca Eb-n

Minden más foci
2025.05.08. 16:30

A szerbekkel játszik felkészülési mérkőzést a magyar soccaválogatott

Minden más foci
2025.04.10. 13:30
Ezek is érdekelhetik