Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

CS. M.CS. M.
2026.09.03. 23:32
null
Folytatja menetelését a magyar socca-válogatott az esseni világbajnokságon. A mieink a legjobb 32 között 3–0-ra győzték le Angliát, ezzel bejutottak a nyolcaddöntőbe, ahol Kazahsztán vár rájuk. Szabó Marcell kétszer volt eredményes, a harmadik magyar gólt Harnisch Ákos szerezte.

 

A magyar válogatott az Albánia elleni 1–1-es döntetlennel zárta a csoportkört, majd alig egy nappal később már Anglia ellen kellett pályára lépnie az egyenes kieséses szakasz első fordulójában.

A magyar csapat ezúttal rendkívül szervezett játékkal rukkolt elő. A mieink már az angol támadások építését is igyekeztek megakadályozni, a letámadás pedig eredményesnek bizonyult. Amikor az ellenfélnek sikerült kijönnie a szorításból, a magyar válogatott együtt mozgó védekezéssel zárta le a területeket.

A stabil védekezés mellé veszélyes támadójáték társult. Több magyar helyzet és kapufa is jelezte, hogy akár nagyobb különbség is kialakulhatott volna a két csapat között.

A gólgyártást Szabó Marcell vállalta magára, aki kétszer is bevette az angol kaput. A harmadik találat Harnisch Ákos nevéhez fűződött, aki finom mozdulattal emelte meg a labdát, amely a kapus mellett a hálóban kötött ki.

A 3–0-s siker azt jelenti, hogy Magyarország ott van a világbajnokság legjobb 16 válogatottja között. A csapat a csoportját az élen zárta, majd az első kieséses akadályt is sikerrel vette.

A következő feladat azonban újabb komoly erőpróbát tartogat. A nyolcaddöntőben Kazahsztán lesz a magyar válogatott ellenfele. A kazah együttes a nemzetközi socca egyik meghatározó válogatottja, így a mieinkre az eddigi egyik legnehezebb mérkőzés vár.

Cservenyák Ádám, a magyar socca-válogatott másodedzője: „Az angolok ellen egyértelműen magasabb játékerőt képviseltünk, és úgy gondolom, a 3-0-s győzelem akár nagyobb különbségű is lehetett volna, ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket. Az ellenfél elsősorban a mi ki nem kényszerített hibáinkból tudott veszélyeztetni. Kellemetlen csapat volt, sokat futottak, fizikálisan erősek voltak, de futballban azért érezhető volt a különbség a két válogatott között. A nyolcaddöntőben a kazahok következnek, akiket nagyon jól ismerünk. Többször találkoztunk már velük, az Európa-bajnokságon is ők jelentették számunkra a végállomást. Még egyszer sem sikerült legyőznünk őket, úgyhogy a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb el kell kapnunk őket. Nagyon várjuk a mérkőzést, annál is inkább, mert az elmúlt években világbajnokságon nem sikerült egyenes kieséses találkozót nyernünk.”

Legfrissebb hírek

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2 órája

Levette az aranylabdás Oleg Blohint – nekrológ Martos Győzőről

Magyar válogatott
4 órája

Socca-vb: angol–magyar lesz a nyolcaddöntőért

Minden más foci
2026.09.02. 22:34

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.09.02. 11:32

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
2026.09.01. 07:34

Socca-vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.08.31. 16:12

Socca-vb: a magyar válogatott könnyed győzelemmel nyitott Nigéria ellen

Minden más foci
2026.08.29. 11:32

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust

Angol labdarúgás
2026.08.29. 08:24