Nálunk is ez lenne – Szöllősi György jegyzete

Egyetértve Ballai Attila minden, a szomszéd hasábokon kinyomtatott szavával ugyanerről a témáról és vastag vonallal aláhúzva mindazt, amit ír, a szombaton Bulgáriából érkező információk és Dimitar Berbatov Nemzeti Sport-interjújának igen kemény szavai hatására folyton csak azon tűnődöm, mi történt, mi történik a bolgár futballban.a szomszéd hasábokon kinyomtatott szavával ugyanerről a témáról és vastag vonallal aláhúzva mindazt, amit ír, a szombaton Bulgáriából érkező információk és Dimitar Berbatov Nemzeti Sport-interjújának igen kemény szavai hatására folyton csak azon tűnődöm, mi történt, mi történik a bolgár futballban.

Abban a bolgár futballban, amelyet olyannyira irigyeltünk harminc évvel ezelőtt Hriszto Sztoicskov, Kraszimir Balakov és társaik csillogása idején, s amelynek még a közelmúltban is volt Berbatov-szintű klasszisa az elitfutballban. A felületes szemlélő akkoriban azt kérte számon a magyar focin, hogy miért nem képes elérni legalább a környező, a volt szocialista országok színvonalát, ahol hasonló társadalmi, politikai, gazdasági folyamatok játszódtak le akkoriban.

Pedig nagyon igazságtalan volt és az ismeretek hiányáról tanúskodott ez a népszerű megközelítés, hiszen figyelmen kívül hagyta, hogy nálunk már az 1954-es elveszített vb-döntő, majd Puskásék emigrációja után magára hagyta, engedte pusztulni a nagypolitika a futballt, a rendszerváltozás már egy végletekig legyengített, 1986-ban „gyógyíthatatlannak” minősített sportágat talált és erodált tovább, fosztott ki teljesen. Közben Romániában, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Bulgáriában a lendületbe jövő sikeres futballt kapta oldalba az új világrend. A tendenciák azonban lassanként megfordultak, 2010 után elkezdődött a magyar futball talpra állítása, a járvány idején pedig – divatos és találó kifejezéssel élve – a kanyarban előztünk. Különféle fázisokban jár az egykor irigyelt régiós vetélytársak kisebb-nagyobb futballválsága, a legnehezebb helyzetben alighanem a bolgárok vannak.

Ahogy maga Berbatov fogalmazott: „Hozzá nem értés, tudatlanság, az erkölcs és a profizmus hiánya. Bulgáriában az elmúlt tizennyolc évben semmiféle fejlesztés sem történt a labdarúgásban, a drukkereknek pedig elegük lett, nem bírják ezt tovább, tüntetéseket szerveznek. Ellopják a futballt az emberektől! A szövetségi elnök egy képen szerepel a fogadási maffia főnökével, Dan Tannal, lemond tisztségéről, aztán úgy dönt, hogy visszatér. Nincs stadion, nincs megfelelő infrastruktúra, a kormány nem akar együttműködni a Bolgár Labdarúgó-szövetséggel, a válogatott nem jut ki semmilyen világversenyre. Nem nevelünk jó játékosokat, rossz a futballunk, tombol a korrupció.”

A magyar futballról lehetett ilyesmiket mondani néhány évtizede, illetve lehetne még ma is a 2010-es fordulat nélkül. Ne legyen kétségünk, éppen ott tartanánk, ahol a bolgárok, a csoport utolsó helyén, omladozó, félkész stadionokkal, elkeseredett szurkolókkal, ha a kormány és az MLSZ nem vezényel hátraarcot akkor a szakadék széléről. Azóta azonban úgy alakult, hogy ma már Berbatov méltatja Szoboszlait, és remélhetőleg mi ott leszünk a 2024-es Eb-n is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!