Játékossors: visszavonult a 23-szoros magyar válogatott középpályás

S. B.S. B.
2023.10.19. 18:56
null
Bejelentette visszavonulását Pátkai Máté (Fotó: Meder István)
A csakfoci.hunak adott interjújában jelentette be visszavonulását a 23-szoros magyar válogatott, háromszoros magyar bajnok középpályás, Pátkai Máté.

 

A háromszoros magyar bajnok az interjúban elmondta, szinte teljesen felépült a keresztszalag-szakadásából, azonban már nem kapott olyan lehetőségeket, hogy folytassa a játékot.

„Halmai Tomival, a válogatott szakemberével végeztem a rehabilitációt, eljutottunk egy 85-90%-os szintig, de akkor, szeptember közepe felé, amikor láttam, hogy nem kapok olyan lehetőséget, felhívtam és megmondtam neki, hogy arra, amire szeretném, tökéletes a lábam, viszont abbahagyom a rehabot, mert nem folytatom a focit” – árulta el Pátkai Máté.

A válogatott középpályás azt is elárulta, miért nem közölte eddig a döntését.

„Nem kérdezték, én meg nem éreztem magam akkora játékosnak, hogy a közösségi médiában jelentsem be. Akik közel állnak hozzám, tudják, mi a helyzet, mindenki más pedig majd most megtudja. Már rendben lennék fizikailag, de nyáron lejárt a szerződésem a Vasasnál, és úgy érezték, már nem vagyok fontos, nem tudok segíteni. Persze nyilván nem így, sérülten terveztem a lezárást.”

A 35 éves Pátkai 2006-ban került be az MTK felnőttcsapatába, ahol 2008-ban már bajnoki címet ünnepelhetett. 2012-ben igazolt Győrbe, ahol szintén rendkívül hamar ért fel a csúcsra, majd 2018-ban harmadszor is megnyerte az NB I-et, akkor azonban már a Videoton színeiben. 2020-tól pedig már a Vasast erősítette, ahol visszavonulásáig összesen 59 mérkőzésen lépett pályára.

A válogatottba 2012-ben kapott meghívót, 2019-ig összesen 23-szor ölthette magára a címeres mezt, amelyben két gólt is szerzett.

Legfrissebb hírek

Csapatot talált magának a Fraditól távozó belső védő

Minden más foci
2026.08.07. 15:34

Törött lábak, szakadó szalagok, hirtelen szívleállás – játékossorsok a tragédiák után

Minden más foci
2026.07.29. 12:14

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03