Légiósok: így reagált Marco Rossi Kerkez átigazolására

Vágólapra másolva!
2023.07.20. 11:05
null
Rossi szerint a Bournemouth ideális hely Kerkeznek, ahonnan megteheti a következő nagy lépést (Fotó: afcb.co.uk)
Mint arról már beszámoltunk, Kerkez Milos az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AFC Bournemouthhoz igazol. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nagy előrelépés a fiatal játékos karrierjében, hogy a Premier League-ben szerepelhet.

„Minden játékosnak az a feladata, hogy a fejlődésén dolgozzon, egyre jobb csapatokban és egyre jobb bajnokságokban játszhasson. Milosnak több klubtól, több bajnokságból voltak megkeresései, de végül a Premier League mellett döntött. A Bournemouth ugyan nem az angol bajnokság egyik topcsapata, ugyanakkor az, hogy a Premier League-ben szerepel, azt mutatja, hogy európai szinten az erősebb csapatok közé tartozik. Ebből fakadóan biztos vagyok abban, hogy Milos rengeteget tanul és fejlődik a Bournemouthnál, ahonnan idővel majd megteheti a következő nagy lépést a karrierjében.” – nyilatkozott Rossi az MLSZ honlapján.

Hozzátette, Kerkez nagyon fiatal még, és bár eddig is rengeteget fejlődött, „bőven van még benne potenciál”.

„Milos jó értelemben véve kifejezetten agresszív és nagyon gyors játékos, így szerintem nem lesznek problémái Premier League-re jellemző játékstílussal, hiszen az angol bajnokság jóval fizikálisabb stílust képvisel, mint a holland, de ez nem fog neki gondot okozni.” – fogalmazott az olasz szakember.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik