Válogatott: török bíró vezeti a Bulgária elleni Eb-selejtezőt

D. S. B.D. S. B.
2023.03.24. 11:25
null
Halil Umut Meler vezeti a mieink Bulgária elleni Eb-selejtezőjét (Fotó: Getty Images)
A 36 éves Halil Umut Meler vezeti a március 27-én, hétfőn 20.45-kor kezdődő Magyarország–Bulgária Európa-bajnoki selejtezőt a G-csoport második fordulójában.

Meler 2015 óta vezet mérkőzéseket a török élvonalban, 2017 óta FIFA-játékvezető, és Cüneyt Cakir tavalyi visszavonulása óta az első számú török játékvezetőnek számít. A 36 éves bíró eddig 149 mérkőzést vezetett a török ligában, ám sem a magyar, sem a bolgár válogatottnak nem fújta még a sípot.

Ugyanakkor magyar játékosoknak a jelenlegi kiírásban is vezetett meccseket, hiszen Meler fújta a sípot a Celtic–RB Leipzig (0–2) mérkőzésen, valamint további két találkozón a BL-ben, a Benfica–FC Bruges nyolcaddöntőn és a Napoli–Rangers csoportmeccsen, a második számú sorozatban, az Európa-ligában pedig Schäfer Andrásék két meccsén is közreműködött, Meler vezette az Union Berlin Ajax és a Malmö elleni idegenbeli mérkőzéseit, ezek mellett a Nemzetek Ligája A- és B-divíziójában egy-egy (Hollandia–Lengyelország; Románia–Bosznia Hercegovina) meccs jutott neki.

Meler segítői a hétfői Eb-selejtezőn Mustafa Eyisoy és Kerem Ersoy lesznek.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
2. FORDULÓ
Március 27., hétfő
20.45:
Magyarország–Bulgária (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Budapest, Puskás Aréna. V.: Meler (török)

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
18 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
18 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
20 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
21 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
23 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:45

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43