Futsal vb-selejtező: Izrael fölényes legyőzésével biztos a második helyünk, sőt...

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 20:16
A magyar férfi futsalválogatott 6–1-re legyőzte Izraelt Petah Tikvában, ezzel pedig bebiztosította a második helyét a világbajnoki selejtezőcsoportjában, amely helyezés legrosszabb esetben is pótselejtezőt jelent a csapatnak. Amennyiben március 7-én Debrecenben a horvátokat is két vállra fektetjük, jó eséllyel pótselejtező nélkül jutunk be a vb-kvalifikációs sorozat elitkörébe.

A vb-selejtezős elitkörért játszott Izraelben a magyar férfi futsalválogatott: Turzó József együttese csoportja második helyéért küzdött (Horvátország már megnyerte a csoportot és továbbjutott), mivel a 12 csoportmásodikból a négy legjobb egyenesen az elitkörbe jut, míg nyolc második helyezett pótselejtezőn küzd meg a maradék négy elitkörös helyért. Amit tudni lehetett a csütörtöki, Petah Tikva-i mérkőzés előtt: győzelem esetén máris biztossá válik a második hely. Amennyiben pedig ezt, illetve a március 7-i, horvátok elleni meccset is megnyerné a magyar csapat, jó esélye lenne arra, hogy pótselejtező nélkül jussunk be a vb-selejtező elitkörébe.

Nos, az első akadályt sikerrel vette a csapat: 6–1-re nyert Izraelben! Az első félidőben óvatos játék volt, nem is született gól, mind a hét találat a második játékrészre jutott. Előbb Dávid Richárd lőtt a hálóba egy oldalberúgás után, majd egy jobb oldali akció végén Rábl János volt eredményes. A játékrész felénél Hajmási Milán alakította 0–3-ra az állást, majd miután az izraeliek öt a négy elleni játékra álltak át, Dávid Richárd szerzett gólt a saját térfeléről üres kapura egy labdaszerzés után. A hazaiak a folytatásban is levitték támadásban a kapusukat, és a 33. percben szépítettek (1–4). Kénytelenek voltak kockáztatni, de három perccel a vége előtt Horváth Szabolcs a saját hatosán belülről az üres izraeli kapuba gurított (1–5). Az utolsó másodpercekben pedig Dróth Zoltán is betalált a saját térfeléről, kialakítva az 1–6-os végeredményt.

A csoportmásodik hely így már biztos, kedden a debreceni Főnix Arénában a horvátok ellen tehát az lesz a tét, hogy sikerül-e egyenesen bejutni a vb-selejtező elitkörébe vagy pótselejtezőt kell játszani.

Az állás: 1. Horvátország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 4/3, 3. Izrael 1/4

FUTSAL
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, Petah Tikva
Izrael–Magyarország 1–6 (0–0)
G.: Dávid (2), Rábl, Hajmási, Horváth, Dróth

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Szijjártó: Hat magyar konzul Nottinghamben, kettő Ljubljanában

Európa-liga
2026.01.29. 07:11

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik