Női labdarúgás: kikapott Romániától a magyar válogatott a Ciprus-kupán

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 19:45
null
Kikapott az első mérkőzésén a magyar válogatott (Fotó: MLSZ)
A magyar női labdarúgó-válogatott csütörtök délelőtt lépett először pályára a Cipruson rendezett négycsapatos tornán (Ciprus-kupa), ahol 2–1-es vereséget szenvedett Romániától.

Ugyan a mieink már a 16. percben megszerezték a vezetést Szabó Viktória találatával, de az öröm nem tarthatott sokáig. Sok pontatlanság és elvesztett párharc miatt a 32. percben már egyenlítettek is a románok egy távoli lövéssel.

A második félidőben ugyan Margret Kratz változtatott a csapat felállásán, de sajnos ez sem vált be, hiszen alig több, mint négy perccel a második félidő kezdete után megkapta a második gólját is a válogatott, amire a találkozó végéig már nem tudott válaszolni.

A vereség után a szövetségi kapitány így értékelte a mérkőzést:

„A torna célja, hogy a fiatal lányok nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, ezért is döntöttem úgy, hogy nagyon fiatal kezdőcsapattal állunk ki. A kezdőben hatan is voltak, akik kétezer után születtek. Az első félidőben lassan gondolkodtak és hoztak döntéseket a játékosaim, ezért lemaradtak labdákról, pontatlanok voltak. Azt gondolom, ez alapján a játék alapján jogos a félidei döntetlen, mindkét gól valamennyire a szerencsén is múlt. A szünetben változtattam, ami után javult a játékunk és sok helyzetünk is volt, amiket sajnálom, hogy nem tudtunk góllal befejezni. Nehézséget jelent még, hogy a fiatal csapattagoknak nincs elég önbizalmuk, ezen kell most dolgoznunk, ezért is vagyunk itt, ezen a felkészülési tornán” – nyilatkozta Margret Kratz az MLSZ.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik