Válogatott: Úgy érzem, játékosként több lettem – Csongvai Áron

Vágólapra másolva!
2022.11.14. 17:45
null
Csongvai Áron a válogatott zöld felszerelésében adott interjút Telkiben (Fotó: Földi Imre)
A válogatott legújabb, zöld (edző)szerelésében állt az újságírók elé a sérüléssel bajlódó Vécsei Bálint helyére meghívott, a kerethez újoncként csatlakozó Csongvai Áron. Amikor a Nemzeti Sport arról kérdezte, milyen érzés zöldet hordani, az Újpest játékosa mosolyogva vágta rá: „Ebben a zöldben jó lenni!”

Hogy komolyra fordítsuk a szót, Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, Csongvai Áron példakép lehet a fiatalok előtt: aki a korosztályos válogatottban jól teljesít, az A-válogatottban is megkaphatja az esélyt.

„Megtisztelő, hogy Gera Zoltán így nyilatkozott rólam – reflektált a szakember szavaira a 22 éves, a klubjában a csapatkapitányi tisztséget is betöltő játékos. – Mindenesetre boldog vagyok, ha valaki példaképként tekint rám, és persze boldog vagyok azért is, mert az én esetem is bizonyítja, hogy az U21-es válogatottból fel lehet kerülni a felnőttekhez. Sok munkát fektettem abba, hogy ez nekem összejöjjön, és ha más is száz százalékot tesz bele, ha nem adja fel a nehezebbnek tűnő időszakokban, akkor neki is sikerülhet. Az elsődleges feladatomnak most azt tartom, hogy az edzéseken megmutassam, itt a helyem, extra motivációt jelent ugyanakkor, hogy a meccskeretbe bekerüljek, esetleg valamelyik meccsen pályára lépjek. Marco Rossival még nem beszéltem arról, milyen poszton számol velem, de ez majdhogynem teljesen mindegy: úgy vagyok vele, bárhol kapok lehetőséget, ott kell a maximumot nyújtanom! Az Újpesttel nehéz őszi szezonon vagyunk túl, fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt, de én próbáltam tanulni ebből is. Sokat játszottam, sokat fejlődtem, úgy érzem, játékosként mindenképpen több lettem.”

A NOVEMBERI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
VÉDŐK: Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE FC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce FK – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Debreceni VSC), Dárdai Pál (Mol Fehérvár), Csongvai Áron (Újpest FC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schön Szabolcs (Mol Fehérvár), Callum Styles (Millwall FC – Anglia), Vécsei Bálint (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs* (Debreceni VSC)
TÁMADÓK:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Németh András (Genk – Belgium), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)

*Dzsudzsák Balázs a Luxemburg elleni mérkőzés után, a görögök elleni hazai mérkőzésre csatlakozik a kerethez.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 17., csütörtök
20.00:
Luxemburg–Magyarország
November 20., vasárnap
20.15:
Magyarország–Görögország

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Csongvai Áron: Ez most bennem lesz egy ideig

Magyar válogatott
2025.06.07. 09:44

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Marco Rossi: Varga Barnabás és Kerkez Milos sem játszik a svédek ellen

Magyar válogatott
2025.06.05. 15:42
Ezek is érdekelhetik