Válogatott: Sajnálom azokat, akik a magyar csapat vereségét várják – Rossi

P. K.P. K.
2022.06.04. 21:04
null
A győztes hadvezér, Marco Rossi (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Miután a magyar válogatott 1–0-ra megverte Angliát a Nemzetek Ligájában, Marco Rossi szövetségi kapitány a csapategység diadaláról beszélt.

 

Southgate: Magyarország ellen sokan megszenvednek

„Ezen a mérkőzésen Anglia ugyan valamivel többet birtokolta a labdát, a vendégek magasan próbáltak letámadni minket, főleg a gólunk után, de összességében nagyon kiegyenlített mérkőzés volt. A meccs előtt azt mondtam, egy ilyen csapat ellen, mint Anglia, a lehető legjobban kell a saját játékodat játszani, és remélni, hogy az ellenfél nem a legjobb napját hozza, és ez ma így történt. Mindenekelőtt gratulálok a srácoknak, mert az eredmények nem véletlenül hullanak az ölünkbe. Ez a győzelem az áldozatvállalás, az akarat győzelme, csapatként játszottak a fiúk, a magyar válogatott most már csapat, ha nem is kiemelkedően nagy csapat, de csapat. Olyan csapat, amelynek játékosai teljes szívvel játszanak” – összegzett Marco Rossi.

A szövetségi kapitány ezután a hangulatról is beszélt, és szóba hozta ezúttal is a kritikusokat.

„Nagyon örülünk, hogy ezeknek a kis srácoknak győzelmet ajándékozhattunk. Az egész világnak a gyerekek jelentik a jövőt, akik örökre a szívükbe zárják a csapatot. A szünetben mondtam a fiúknak, higgyenek benne, hogy győzhetnek. Elégedett vagyok, a maximumot nyújtották. Ez a meccs egy újabb gyöngyszem, amit felhúzhatunk az elmúlt évek láncára. Akik ezt a csapatot leszólják, nem igazi magyarok. Azokat, akik a válogatott vereségét várják, most sajnálom, nem jött be a számításuk.”

A Nemzeti Sport kérdésére a taktikáról, egyes játékosokról is beszélt a kapitány.

„Az első félidőben három-négy villámgyors kontránk volt, amiket Szalai Ádám indított el és az egész csapat felzárkózott. Voltak helyzeteink, lehetett volna kettő-nulla is. Szoboszlai Dominik olyan sokat és intenzíven futott, ahogy a múltban még sosem. Folyamatosan fejlődik, megértette, hogyan tud igazi vezérré válni” – fogalmazott Rossi.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ANGLIA 1–0 (0–0)
Budapest,
Puskás Aréna, 38 500 néző. Vezette: Artur Dias (portugál)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles 82.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 88.) – Sallai R. (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 82.) – Szalai Á. (Ádám, 88.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ANGLIA: Pickford – Walker (Stones, 62.), Maguire, Coady (K. Phillips, 80.) – Alexander-Arnold (R. James, 62.), Rice, Bellingham, Justin (Saka, a szünetben) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 63.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Szoboszlai (66. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29

Felkészülés: Kerkez gólpasszt adott, a Liverpool kettővel vezetett, mégis kikapott a Leedstől

Légiósok
2026.08.03. 00:22

Szoboszlai a legesélyesebb, hogy a Liverpool csapatkapitány-helyettese legyen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.02. 14:36

Jones dühöngött, Cimikasz eldobta a karszalagot – Szoboszlait kérdezték a meccs utáni afférról

Angol labdarúgás
2026.07.31. 14:27

Szoboszlai Zsolt: Büszkének kell lenni arra, ha a világon bárhol kimondják a Szoboszlai nevet, akkor nagy eséllyel tudják, honnan jött, mit csinál

Légiósok
2026.07.31. 09:05