Válogatott: Orbán Viktor Szalai Ádám kérésére az öltözőben gratulált

SZ. GY.SZ. GY.
2022.06.15. 00:39
null
Csányi Sándor és Orbán Viktor is a helyszínen szurkolt (Fotó: Árvai Károly)
A történelmi angolverés után a Nemzeti Sportnak sikerült elérnie Orbán Viktort, aki a helyszínen, Wolverhamptonban szurkolt a magyar válogatottnak, mi több, a mérkőzés után személyesen gratulált a csapat játékosainak.

„Nagyon ritkán fordul elő, hogy bemegyek a csapat öltözőjébe, a legutóbb jó tíz évvel ezelőtt, a hollandiai öt-hármas vereségünk után tettem ilyet – mondta lapunknak Orbán Viktor.Most azonban a csapatkapitány Szalai Ádám kérésére személyesen gratuláltam a válogatott tagjainak, leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben.”

A kormányfő, ha csak teheti, a magyar válogatott minden mérkőzésére elutazik, így tett ezúttal is és az idén tizenöt éves Puskás Akadémia alapítójaként különösen büszke lehet a felcsúti intézményben nevelkedő Sallai Roland és Nagy Zsolt góljaira: a két Puskás-akadémista összesen három gólt szerzett a négyből, Sallai éppen úgy kettőt lőtt az angoloknak Angliában, ahogyan a 6:3 alkalmával egykor Puskás Ferenc.

„A kérdés már csak az, mit fogunk csinálni életünk hátralévő részében” – mondta viccesen Orbán Viktor, aki korábban több interjúban is utalt arra, hogy a kormányzása alatt újjáépített magyar labdarúgásnak a nagy elődök által ostromolt csúcsokra kell törnie. Ha a világbajnoki döntőbe egyelőre nem is jutottunk be, az Aranycsapat legendás 6:3-as és 7:1-es győzelmeihez mérhető történelmi fegyvertény Anglia 4–0-s legyőzése, hiszen a friss Eb-ezüstérmes, korábbi világbajnok csaknem száz éve nem kapott ekkora különbségű verést otthon senkitől, a gólkülönbség ezúttal az évszázad mérkőzése, a 6:3 háromgólos előnyét is felülmúlta.

Hivatalos Facebook-oldalán egyébként elegáns visszafogottsággal csak annyit írt a végeredmény mellé a közismerten futballrajongó miniszterelnök, hogy „Most kell szerénynek lenni”, miután egyébként a meccs előtt is buzdította a csapatot a közösségi felületen: „Egy ország veletek! Hajrá, magyarok!”

Ezúttal, a nagy győzelem után olyan politikusok is megnyilvánultak, akik egyébként nem feltétlenül szoktak véleményt mondani a labdarúgásról: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csak egy nevető fejet posztolt, a kimért kereszténydemokrata Harrach Péter pedig önmagához képest szokatlan szenvedéllyel írta ki a Facebookra: „Nagyszerű játék volt”, amit ráadásul néhány emojival is megtoldott. Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanakkor megszokott, szókimondó stílusában így írt: Azt hazudták, hogy fütyültek a gyerekeink, aztán kifütyülték a Himnuszunkat… Végül mégis mi énekeltük a Himnuszt Wolverhamptonban, a meccs után. Most már mindenki tudhatja: nem érdemes belénk kötni.”

Deutsch Tamás szerint „Van mire szerénynek lennünk”, Varga Judit igazságügyi miniszter szerint egyszerűen: „Úristen.”

Posztolt a köztársasági elnök is, Novák Katalin ezt írta közösségi médiafelületeire: „Ez az éjjel soha nem érhet véget! Köszönjük, Fiúk!!”

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
2026.02.22. 22:54

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Orbán Viktor a friss Nemzeti Sportot helyezte el a reptéri időkapszulában – fotó

Egyéb egyéni
2026.02.20. 15:18

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
2026.02.07. 18:12

Orbán Viktor fogadta a Nemzeti Sport Gála díszvendégeit

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:44
Ezek is érdekelhetik