Válogatott: óriási az érdeklődés a júniusi mérkőzésekre

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 11:14
null
A németek elleni NL-meccsen lehetnek szurkolók a Puskás Arénában (Fotó: Szabó Miklós)
A szövetséghez érkezett előzetes megkeresések alapján óriási az érdeklődés a magyar labdarúgó-válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzései iránt Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivőjének elmondása szerint.

 

A szóvivő pénteken az M4 Sport Sporthíradójában emlékeztetett arra, hogy pénteken (ma) délelőtt indul a jegyértékesítés a nemzeti együttes harmadik fordulós, németek elleni hazai mérkőzésére, melyre a nyitó napon a szurkolói klub tagjai vásárolhatnak belépőt a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A Puskás Arénában június 11-én sorra kerülő találkozóra 5 és 20 ezer forint közötti áron árulják a jegyeket, ebből a szurkolói klub tagjai húsz százalék kedvezményt kapnak.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese négy júniusi NL-meccséből kettőt játszik hazai pályán, ám a június 4-én esedékes Anglia elleni budapesti mérkőzést korábbi kihágások miatt zárt kapuk mögött kell megrendeznie az MLSZ-nek.

„A jegyigénylésekben érezzük a felfokozott várakozást a szurkolók részéről. Én már nagyon sok barátot veszítettem az elmúlt napokban, mert rengetegen kerestek meg, hogy szerezzek jegyet erre vagy arra a meccsre” – mondta tréfásan Sipos Jenő, érzékeltetve, hogy mennyire várják a drukkerek az NL első osztályának mérkőzéseit, melyeken a világ legjobbjai közé tartozó három csapat, a német, az angol és az olasz válogatott lesz a magyar nemzeti tizenegy ellenfele.

Idegenben szintén kétszer lép pályára az együttes, előbb június 7-én Cesenában az Európa-bajnok olaszok, majd június 14-én Wolverhamptonban az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként.

A külföldi „túrákkal” kapcsolatban Sipos Jenő arra hívta fel a figyelmet, hogy az adott stadion befogadóképességének öt százalékára kap belépőt a magyar szövetség, mely hétfőn 10 órától teszi elérhetővé a jegyértékesítési oldalán keresztül az olaszországi összecsapásra érvényes vouchereket.

Sipos Jenő a műsorban a Bozsik Program keretein belül zajló McDonald's Fair Play Kupa szombati országos döntőjéről is beszélt, melynek Telki ad otthont.

„Szombaton az MLSZ edzőközpontjában ott lesz több száz gyerek az ország különböző régióiból és óvodás kortól a középiskolás gyerekekig bezárólag rúghatják a labdát azokon a pályákon, melyeken a felnőttválogatott is edzeni szokott” – emelte ki a szóvivő, megemlítve, hogy a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben nem tudták megtartani az eseményt.

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:33

Szerdán indul a jegyértékesítés a 2026-os labdarúgó-vb-re

Foci vb 2026
Tegnap, 14:50

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
2025.09.29. 23:20

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Női kézilabda: megkezdődött a jegyértékesítés a törökök elleni Eurokupa-mérkőzésre

Kézilabda
2025.09.26. 10:31

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46
Ezek is érdekelhetik