Futsal: a magyar válogatott egy góllal kikapott a bosnyáktól

K. T. I.K. T. I.
2021.11.15. 19:05
null
Hiába volt több lehetősége, nem tudta azokat győzelemre váltani a magyar válogatott (Fotó: MLSZ)
A számos fiatallal és újonccal felálló magyar férfi futsalválogatott 2–1-es vereséget szenvedett az Európa-bajnoki résztvevő bosnyák csapattól Angyalföldön.

 

A 35 esztendős magyar futsalt ünnepelték a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban. Igaz, a díszvendégek és a hasonlóan díszes serlegek, plakettek mellől az ünnepséget igazán különlegessé tevő győzelem végül elmaradt...

Az újoncok egész sorát avató magyar válogatott szinte a teljes első félidőt mezőnyfölényben játszotta végig, az első hazai gólra viszont egészen a 14. percig várni kellett: a Kecskemétből behívott Bíró Attila lőtt a vendégkapu baloldalába (1–0).

A második félidő elején is a mieink előtt adódott több lehetőség, ám a 24. percben a bosnyákoknak jött össze a gól – s így az egyenlítés. Nagy Imre, majd Horváth Benedek nagy helyzete következett a vendégkapu előtt, de ezeket is megúszták a bosnyákok. Ellenben egy gyors akció végén egy alig-alig a kapuba csorgó lapos kísérlettel a fordítás is összejött a vendégeknek. Hátrányban sokkal kapkodóbb, pontatlanabb lett a magyar válogatott játéka, amely ugyan a meccs ezen periódusában is eljutott helyzetekig, de a bravúrosan védő bosnyák kapuson már nem talált fogást.

Az utolsó két percre öt a négy elleni játékra váltott Turzó József szövetségi kapitány, ám a kockázatvállalás sem hozott újabb magyar gólt. A bosnyákok 2–1-re behúzták a találkozót.

A két csapat kedden 20 óra 45 perces kezdettel ismét összecsap.

FUTSAL
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 1–2
(1–0)

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.15. 20:07

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55