Igazságok – Thury Gábor jegyzete

Igaza van Barczi Róbertnek, az MLSZ sportigazgatójának: a magyar futballban még mindig nem alakult ki teljesen a rendszerszintű gondolkodás. Igaza van Somogyi Zsolt kollégámnak: a képzésre, nevelésre minden rendelkezésre áll, de nincs számonkérés (...), futni tudunk, futballozni nem. Igaza van az öttusázó olimpiai bajnok Török Ferencnek: gyorsaság és állóképesség nélkül a technika semmit sem ér, mert az ellenfelek más sebességen játszanak és teljesítenek. Mi, magyarok elvagyunk egymással az alacsony sebességben.

Én pedig a magyar szurkoló vagyok, és nekem is igazam van: az 1969-es marseille-i kudarc óta arra várok, hogy a magyar futball visszataláljon arra a pályára, amelyen egykoron Puskásék – na jó, Alberték – játszottak, de már annak is örülnék, ha kijutnánk egy-egy világbajnokságra. Meggyőződésem, akkor vesztettük el a fonalat, amikor a sportág a szórakoztatóipar része lett, ha úgy jobban tetszik, „tudományos” alapra került. A tudomány régen nálunk volt, csak nem hívták tudománynak. Puskás Ferenc és Bozsik József, mielőtt a Kispest csapatába kerültek, a lakóhelyüknél a városi házaknál, ha úgy tetszik, a grundon rúgták reggeltől estig a labdát. Ettől labdabiztosak, játékügyesek lettek, s észre sem vették, hogy az állandó játék a legjobb erőnléti edzés. Ha megnézik Puskás combizmát, azzal tényleg meg lehetett lőni a labdát, pedig nyilvánvaló, hogy az erőnléti edző fogalma ismeretlen volt.
De nem révedek a múltba.

A hosszú évtizedek lemaradása után a kormány úgy döntött, a sport és azon belül a labdarúgás stratégiai kérdés, ha úgy tetszik, politikai szintre kell emelni. A sportág tömegesítésére tett törekvések, az infrastrukturális fejlesztés és a klubok konszolidációja is ezt az irányt jelölte ki. Csak éppen mintha a szakma sikkadt volna el. Az eltűnt grundok, ketrecek helyett jó szándékkal akadémiák létesültek – itt a kritikák szerint a 14 és 18 éves kor között már csak korlátozottan hatékony a képzés –, mégsem dörömbölnek a fiatal tehetségek a felnőttcsapatok öltözőinek ajtaján.

Továbbra is magyar szurkoló vagyok, nem tudom, igazam van-e: fontos, hogy játékosaink konyítsanak a labdához, de a mai futballban a gyorsasági állóképesség, a labdajáratás sebessége kulcskérdés. Ha elveszted a labdát, visszatámadj, megszerezd és akciót indíts. A nemzetközi trend szerint a támadást, ha lehet, tíz másodperc alatt fejezd be. Egyszerűen hangzik, de évek munkája kell hozzá.
De még ott tartunk, hogy Marco Rossinak is igaza van: mintha Magyarországon nehézséget jelentene a nemzetközi szintű futballisták kinevelése.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!