Válogatott: egyetlen kérdőjel maradt az albán kezdő tizenegy kapcsán

BORSOS LÁSZLÓ (Tirana)BORSOS LÁSZLÓ (Tirana)
Vágólapra másolva!
2021.09.05. 12:30
null
A lengyelek elleni meccsen eredményes Sokol Cikalleshi játékáról az utolsó pillanatokban döntenek (Fotó: AFP)
A Magyarország elleni világbajnoki selejtező kezdete előtt dőlhet el, hogy Edoardo Reja szövetségi kapitány számolhat-e a Varsóban gólt szerző csatárával, Sokol Cikalleshivel.

 

Az albán Supersport internetes portál részletesen beharangozta az Albánia–Magyarország világbajnoki selejtezőt, mely során a házigazda problémáit vette számba – már ami az összeállítás kihívásait jelenti. Albánia a vasárnapi összecsapáson feledtetheti a csütörtöki, lengyelországi vereségét, amelyen, bár az utóbbi mérkőzések egyik legjobb játékával rukkolt ki, négy gólt kapott.

Erre az Elbasan Arenában tehet kísérletet, amely az albánok szerencsét hozó otthona: legutóbbi vereségét 2017 márciusában, Bosznia-Hercegovinától szenvedte el a gárda, azóta öt győzelem és egy döntetlen a mérlege a létesítményben. A találkozó tétje a portál szerint jelentős, ugyanis ezen áll vagy bukik, hogy a válogatottnak a végsőkig lesz-e esélye a világbajnoki részvétel kiharcolására.

Edoardo Reja szövetségi kapitány három alapemberét is nélkülözni kényszerül Magyarország ellen: Elseid Hysaj, Rey Manaj és Keidi Bare eltiltás miatt csak a lelátóról követheti az eseményeket. Úgy fest, a mester beveti új „vételét”, a középpályás Nedim Bajramit, aki miután engedélyt kapott arra, hogy az albán válogatottat képviselje (korábban a svájci korosztályos együttesekben szerepelt – a szerk.), csatlakozott a kerethez, és készen áll arra, hogy pályára lépjen.

A jobb oldali szárnyvédő problémája megoldódni látszik. Noha két jelölt is volt a posztra Albi Doka és Odise Roshi személyében, tapasztalata és sebessége miatt utóbbi labdarúgónak szavazhat bizalmat a kapitány. A törökországi Bolusporban szereplő futballista (aki a tavaszi szezont a DVTK-nál töltötte – a szerk.) mellett szól az is, hogy szerepeltetésével többet remélhet a támadásvezetésben.

Elöl az eltiltott Rey Manaj helyén Myrto Uzuni játszhat, akit a lap jó formában lévő játékosnak tart, s tekintettel arra, hogy a Ferencváros játékosaként több magyar kerettag csapattársa, illetve ellenfele, jól ismeri a vetélytársat.

A szövetségi kapitánynak Sokol Cikalleshi szerepeltetése jelent dilemmát a középcsatár fizikai állapota miatt. A válogatott bombázója szerezte az egyetlen gólt Varsóban, s noha a magyarok elleni mérkőzés előtt biztosnak tűnt, helye lesz a kezdőcsapatban, térdsérülése miatt ez kétségessé vált, bevetéséről csak az utolsó pillanatban, a mérkőzés kezdete előtt születik döntés. A kedvenc helyét Bekim Balaj veheti át, míg a többi poszton ugyanazok játszhatnak, akik Lengyelországban is pályára léptek.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)

AZ ALBÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Etrit Berisha (Torino – Olaszország), Thomas Strakosha (Lazio – Olaszország), Gentian Selmani (Boluspor – Törökország)
Védők: Elseid Hysaj (Lazio – Olaszország)*, Albi Doka (HNK Gorica – Horvátország), Ardian Ismajli (Empoli – Olaszország), Berat Djimsiti (Atalanta – Olaszország), Marash Kumbulla (Roma – Olaszország), Enea Mihaj (PAOK – Görögország), Ramën Cepele (Hannover – Németország), Lorenc Trashi (al-Kadszia – Kuvait), Mario Mitaj (AEK Athén – Görögország), Erion Hoxhallari (KF Tirana)
Középpályások: Amir Abrashi (Grasshoppers – Svájc), Klaus Gjasula (Darmstadt – Németország)*, Enis Cokaj (Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Ylber Ramadani (MTK Budapest), Keidi Bare (Espanyol – Spanyolország)*, Qazim Laci (Ajaccio – Franciaország), Odise Roshi (Boluspor – Törökország), Endri Cekici (Konyaspor – Törökország), Nedim Bajrami (Empoli – Olaszország)
Támadók: Ernest Muci (Legia Warszawa – Lengyelország), Bekim Balaj (Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Armando Broja (Southampton – Anglia), Sokol Cikalleshi (Konyaspor – Törökország), Rey Manaj (Spezia – Olaszország)*, Myrto Uzuni (Ferencváros)
* A megjelölt játékosok sárga lapos eltiltás miatt nem játszhatnak Magyarország ellen.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
I-CSOPORT
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Anglia–Andorra (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: San Marino–Lengyelország – élőben az NSO-n!

SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 13– 1 +12 12
2. Lengyelország 4 2 1 1 11– 6 +5 7
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 10– 8 +2 7
4. Albánia 4 2 2 4– 6 –2 6
5. Andorra 4 1 3 3– 8 –5 3
6. San Marino 4 4 0–12 –12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik