Barátaink megcsinálták – Deák Zsigmond jegyzete

Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát – Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. Ismerjük, ugye, a kétnyelvű mondást, amely nemzeteink évszázados szoros és jó kapcsolatát szedi rímbe? Néhanapján előfordul persze, hogy a katonaságból vagy a hadtörténelemből ismert úgynevezett baráti tűzbe kerülünk, s ha a sors(olás) úgy hozza, sportolóink egymást „lövik” a nemzetközi küzdőtéren. A most folyó labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozatban éppen ez történt, az első, márciusi küzdelem, ha nem is barátságos, de fordulatos döntetlennel ért véget. Már akkor feltűnt, hogy a lengyelek portugál szövetségi kapitánya, a korábban nálunk is edzősködő, a Videotont az Európa-liga csoportkörébe vezető Paulo Sousa milyen jól bánik a cserékkel: három góljukból kettőt cserék (Piatek és Józwiak) lőttek, s „csak” a harmadikat világklasszisuk, Lewandowski.

A nyári Európa-bajnokságon a magyar kiesés az Eb- és a két legutóbbi vb-győztessel fémjelzett csoportból hősies helytállásnak, a lengyel viszont (vereség a szlovákoktól és a svédektől is) egyértelmű kudarcnak számított. Aztán most, a szeptemberi újabb vb-kvalifikációs körben fordult a kocka: mi enyhén szólva sem brillíroztunk, lengyel barátaink viszont otthon kitömték Albániát, idegenben San Marinót, majd legutóbb pontot raboltak a csoportfavorit Angliától. Ezen a meccsen megvalósították azt, amit mi, magyarok is akartunk múlt csütörtökön a Puskás Arénában: a varsói Nemzeti Stadion tömött lelátója, 58 ezer nézője előtt, csodás hangulatban nagyszerűen helytálltak, majd a hajrában egyenlítettek a kontinensviadal ezüstérmese ellen. S persze hogy megint egy csere szerezte a gólt (Szymanski)...

A mi cseréinkről inkább nem mondok semmit, megtette ezt Marco Rossi szakvezető („Aki nem teljesíti, amit kérek, azt a következő kerethirdetésnél nem hívom be”), s beszédes olvasóink online értékelése is: szerintük épp azok teljesítettek a leggyengébben, akiknek később beállva javítaniuk kellett volna a játékunkon. Pedig most, hogy a mezőnyjátékosok felét le lehet váltani, külön taktikát lehetne építeni a cserékre. De hagyjuk is ezt, foglalkozzunk még a lengyelekkel, akik bravúros pontszerzésükkel első számú várományosává váltak a pótselejtezőt érő csoportmásodik helynek. Örömük mégsem lehet felhőtlen, hiszen az angoloktól megkapták azt, amit mi is: a rasszizmus vádját, legalábbis a vendégek szerint Glik ilyen indíttatásból csípte meg a szünet előtt Walker nyakát, s ezért panaszt nyújtottak be...

Erre igen nehéz mit mondani azon kívül, hogy valószínűleg ebben a témában szerzett évszázados lelki defektusaikat próbálják másokra testálni, mindenesetre a sikert és a kudarcot sem viselik emelt fővel.

Ami biztos, hogy az újabb baráti tűz lengyel és magyar között a vb-selejtező utolsó meccsén esedékes majd november 15-én, s csak reménykedhetünk, hogy még valódi tétért.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!