Futsal Eb-sel.: „ A bennünk lévő érzelmeket kivittük a pályára”

P. V.P. V.
2021.02.03. 19:44
Fontos három pontot gyűjtött be a magyar férfi futsalválogatott a fehéroroszok elleni 2–1-es győzelemmel. A Sterbinszky Amália Sportcsarnokban rendezett Eb-selejtező után Turzó József szövetségi kapitány és a győztes gólt szerző Pál Patrik értékelt az NSO Tv-nek.

„Feszült volt az egész mérkőzés, de erre számítottunk – mondta Turzó József, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya. – A fehéroroszok számunkra a legnagyobb ellenfél a csoportban, ők azok, akikkel versenyt futunk az Eb-részvételért. Azt az érzelmi fokot, ami bennünk volt, ki tudtuk vinni a pályára. Nem volt könnyű mérkőzés lélektanilag sem, de nemcsak a felkészülés sikerült jól, hanem a meccsen is jól dolgoztunk, ezért megérdemelt a győzelmünk.”

Pál Patrik arról beszélt, hogy a gyengébbik lábával, kiszorított helyzetből tudta berúgni a rövid felsőbe a győzelmet érő gólt a második félidőben. Reméli, hogy a következő mérkőzéseken azt is meg tudja mutatni, hogy milyen az, ha az erősebbik lábával tüzel az ellenfél kapujára.

Videónkból az is kiderül, hogyan élte meg a csapat az utolsó két percet, amikor a fehéroroszok az egyenlítés reményében lehozták a kapusukat, és négy az öt ellen kellett hősiesen védekezni. Valamint szóba kerül az is, hogy a továbbjutás szempontjából mekkora értéke van ennek a győzelemnek.

FUTSAL EB 2022, SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR
5. CSOPORT, 2. FORDULÓ

Magyarország–Fehéroroszország 2–1 (1–0)
Magyarország:
Alasztics Marcell – Komáromi Péter, Dróth Zoltán, Vas Ádám, Hajmási Milán.Cserék:Mezei Dávid, Dávid Richárd, Horváth Norbert, Horváth Szabolcs, Nagy Imre, Tatai József, Rábl János, Szabó Péter, Pál Patrik
G:
Rábl (5.), Pál (30.), ill. Szilivoncsik (27.)

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.16. 13:08

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
2026.05.20. 22:36

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12