Válogatott: meglepetésfilm az Izland elleni győzelemről

2020.12.22. 11:55
A Magyar Labdarúgó-szövetség „Legszebb ajándék” címmel kétrészes kisfilmmel készül a szurkolóknak, amely a válogatott Izland elleni Eb-kvalifikációjának színfalai mögé enged bepillantást. A film első részét december 22-én, 19 órakor, a másodikat egy héttel később, december 29-én, 19 órától mutatják be az MLSZ TV Youtube-csatornáján és az MLSZ közösségi médiafelületein.

Előzetes Előzetes


A magyar válogatott 2020. november 12-én játszotta az Izland elleni Eb-pótselejtezőt, melynek tétje a (részben) budapesti Eb-szereplés volt. Az MLSZ TV kamerái ott voltak a legfontosabb pillanatokban, és az ezekben készült eddig sosem látott felvételeket és az Eb-kijutást jelentő győzelem utáni interjúkat kétrészes filmben mutatjuk be.

Az első rész december 22-én, 19 órakor debütál az MLSZ TV youtube-csatornáján, de a szövetség honlapján és közösségi médiafelületein is látható lesz ettől az időponttól.A meccsnapi készülődésnek, Szalai Ádám megindító csapatkapitányi beszédének, a félidei legfontosabb pillanatoknak köszönhetően betekintést nyújt a film az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe. Az első rész végére az is kiderül, ki nevezte az Eb-kvalifikációt a legszebb ajándéknak.

A második rész december 29-én, 19 órától lesz megtekinthető. Ebből kiderül majd, hogy kire gondolt Nego Loic, az egyenlítő gól szerzője, amikor lövése áthaladt a gólvonalon, magára nézve milyen következtetéseket vont le a mérkőzés után Nagy Ádám, hogy élte meg a kijutást Gulácsi Péter egy olyan hibát követően, amely egy olyan rutinos kapussal, mint ő egy pályafutás alatt általában csak egyszer esik meg. Mellettük természetesen a mérkőzést otthon néző, a koronavírussal is harcoló Marco Rossi valamint Szoboszlai Dominik, Szalai Attila, Nikolics Nemanja és Kalmár Zsolt is beszél arról, mit jelent pályafutásában az Izland elleni győzelem és Eb-kvalifikáció.

Legfrissebb hírek

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Csányi: Nem úszhatja meg senki, aki súlyos szabálytalanságot követ el

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 19:18

Zárt kapus mérkőzéssel büntették a Vasast

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 17:01

Súlyos eltiltást kapott az MLSZ-től a brutális könyököst kiosztó kisvárdai védő

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 15:30

Mol Magyar Kupa: az FTC Debrecenbe utazik; az ETO, az MTK és a Paks NB II-es csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 20:32

Az MLSZ visszavonja az időpont-korlátozásokra vonatkozó határozatát, újra lehetnek esti meccsek

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 17:02

MLSZ: kiderült, mikor rendezik a Ferencváros–Újpest rangadót

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 14:48

Olvasóink szerint nem volt jogos Bódog Tamás eltiltása

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 09:50